A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
14 Minden családi kertnek vannak különös és szép virágai. Egy nagy rózsatő fehér rózsákkal, - ezt édesapánk oltotta mikor ott lábatlan- kodtunkkörülötte. Szerettük volna kézbe venni az oltókést, hogy utánozzuk Apát, a csodálatos embert, aki vad tőbe gyönyörű fehér és vérpiros nemes rózsákat olt... Minden családi ház közelében ott a kerekes-kút, ahova mi gyerekek nem mehettünk. Nagyon kikaptunk volna, ha felemeltük volna a kút fedelét! Nem merészkedtünk ilyen bűntényre, hiszen tudtuk, hogy a kút nem kisgyerekeknek való. Minden családi ház közelében van egy pajta, vagy faház, a gyerekálmok titkos és gazdag birodalma, ahova csepü-puskát, nyilakat, a lombfűrészkészletet, az elnyűtt társasjátékokat, a kivénhedt falovat és egy-egy rossz iskolai rajzot vittünk, hogy azután itt dugjuk össze fejünket és tervezzünk kirándulást, kőcsatát és játékdélutário- kat... A legtöbb családi háznak van egy üveges verandája, ahol télen a virágok telelnek, nyáronpedig a család ebédel. Képek lógnak a falon. Egy kitömött sas üvegszemét mereszti felénk, vádlón tárja szét szárnyát, melyből diáksapkánk mellé tollat húztunk ki, mikor senki nem vette észre... Minden családi házban van éléskamra, melynek kulcsát anyánk őrizte a szekrényben, a konyhapénz doboza mellett. Néha, ha szüléink lepihentek ebéd után, jólesett elcsenni a kulcsot és beosonni a zsírosvéndők, a rudakon függő szalonna-táblák, a piros kolbász közé és megkóstolni kicsit az ünnepről maradt süteményt. Zsebre tenni egy marék cseresznyét. Holnap, ha asztalra hozzák a többit, vizsgáló és gyanakvó szemmel néz Anyánk; ejnye, de kevés lett a cseresznye. .. Minden családi háznak van egy hálója, ahol gyermekálmainkat álmodtuk. Ott a kerevet, ahol egymást dobáltuk nővérkénkkel, harcieszközül használva Anyuka szép kézimunka-párnáit. Aztán van egy nagy tükör is, ahol néha csodálkozva álltunk, - nővérem többet, mint én - álltunk és csodáltuk, hogy ilyen egy kisfiú, meg egy kislány! Minden családi háznak van egy ebédlője, ahova ritkán mentünk ebédelni, mert télen-nyáron kényelmesebb volt az üvegablakos veranda. De ha vendégek jöttek, a szép, szőnyeges szobában a nehéz tölgyfa ebédlőasztalon terítettek. Ilyenkor ezüst evőeszközt vettünk kézbe, a kompótot metszett üvegtálból merítettük és a finom pohárban gyöngyözött a kevés borral vegyített szódavíz. Gyerekeknek nem
