A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
2 köde burkolt el'előtte mindent, akárcsak előttünk a kezdődő évet, de megnyugodott szívvel lépett a sötétbe vezető és fényességben végződő útra. Mikor azután a pásztorok leborultak a kőjászol előtt, nem hallunk szót tőle, csupán "szívébe véste szavaikat és el-elgondolko- dott rajtuk". Negyven nap múlva a Kisded bemutatásakor meghalot- ták az agg próféta ajkáról, hogy a pogány ok világosságára, népének dicsőségére lesz ez a Gyermek, s akkor "csodálkozva hallgatta, amit mondott". Tizenkét év múlva, Jeruzsálemben, három napi keresgélés után, könnyekkel szemében kérdezte azután: - "Fiam, miért tetted ezt velünk?" A titokzatosság, az ér the tétlenség veszi őt körül, mert az Istennek útjai nem az ember útjai. Titokzatosságának illata, lelkének lélegzetvétele: az imádság volt. Egyetlen ránkmaradt beszéde imádság, a Magnificat, az ószövetségi zsoltárok stílusában mondott egyszerű és mégis mélységes imafohász. Hogyan szerethette, hogyan mondogathatta a zsoltárokat egész földi életében, elkezdve a templom-szolgálattól egészen utolsó órájáig! Hogyan mondhatta az igénytelen reggeli és estéli imádságokat a családapa szavai után! Milyen könyörgések égtek szívében, midőn mint kesergő Anya állott Egyszülöttje bitófájának lábánál! A legnagyobb és legszentebb triduum volt az a péntek, szombat, vasárnap hajnal, amíg tudva, hogy dicsőséggel végződik, mégis siratta a fájdalmas szenvedést. A Titokzatos Rózsa azóta mindnyájunknak mennyei anyánk. Értsük meg az életünket burkoló, oly sokszor érthetetlen titokzatosság ködét az újesztendő homályos küszöbén, hiszen számunkra is benne rejlik az örökélet szép ígérete. A legszentebb cseléd Ne féljünk szétnézni a Szentcsalád portáján. Fényesség jön innen, de nem vakít. Forróság, de nem perzsel. Szeretet lángja csapdos e legszentebb Tűzhelyből, de nem vádol senkit, nem pana-
