A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 6. szám
21 visszfényüket a ragyogó tükörben. - Sétáltunk, csodálkoztunk, gyönyörködtünk és - észre sem vettük, hogy beborul az ég. Beborult. Akkor vettem először észre, hogy becsapott a fényképezőgépem. A gyönyörű táj elszíntelenedett. A magas és színes hegy vad és komor, fenyegető és rideg sziklatömbbé vált. Az opál pedig vízzé változott. Micsoda vízzé! Először csak olyan volt mint egy rosszkedvű ember arca. Azután mint egy beteg ember arca. Azután mint egy elkeseredett ember arca. Végül mint egy dühöngő ember arca. Kis habjai tajtékot vetettek. A tó szemefehérjét mutogatta és ráacsarko- dott a beborult égen átcikkázó villámokra.- Álljunk meg! - kiáltottam, mert még sohasem voltam a Nyári Palotában! Barátom elképedve meredt rám és tekintete magyarázatot kívánt.- Igen, - feleltem, - én még soha nem voltam itt. Első emlékem egészen más és képeim is egészen mást mutatnak. Ha később látnám, vagy másoknak megmutatnám, azt gondolnánk, hogy a béke, csend, derű, harmónia, napsugár, öröm, fény szépség és mit tudom még mi mindennek a "szigete" ez a hely. Es nem hinné senki, hogy ez a hely éppenúgy rettenetes, félelmetes, megdöbbentő is! Az ítélet, a vadság, a borzalom, a tragédia, a félelem, és még mit tudom minek a "szigete" is. Ezért haragszom a fényképezőgépemre. Hogy pillanatot örökít meg az nem volna baj, csak keverne valami kis időtlent és teljességet a pillanatba! Elkeseredetten, makacsul és kérlelhetetlenül mindig csak kívülről mutat mindent. Soha nem ad belsőt, lelket és értelmet. Mindig kínos pontossággal csak "rajzol". Félre tettem hát, haragban vagyunk. Lehet, hogy kibékülünk majd egyszer, de egyelőre szemmel, szívvel, értelemmel, valóságérzékkel, élménnyel és élettel akarok fényképezni... HALOTTAINKs M. Melania Kozma, O.S.U., Roma Mrs. Mária Borbély, Vancouver, B.C. Canada R.I.P.
