A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-06-01 / 6. szám

2 egyház tanítása által. Ez az ismeretközlés is isteni ajándék ésaké- pességeket is Isten adja, hogy tudjuk mindazt, amit tudni örök célunk eléréséhez szükséges. A tudásnak ezt az isteni ajándékát nevezzük tudom ánynak. Bölcsesség, tanács. Sokszor tapasztaljuk azonban az életben is, hogy lehet valamit érteni is, tudni is anélkül, hogy tudásunkat a célnak megfelelően, okosan felhasználnánk. Hány elvont tudós van, aki saját tudományát nem tudja praktikusan felhasználni. Lehetpl. valaki tudós nemzet- gazdász, de rosszul gazdálkodik a maga kis földjén. Lehet valaki hí­res orvos és mégsem él úgy, ahogy az orvostudomány azt előírja. Lehet valaki világhírű neveléstan-tudós és a saját gyermekeit rosszul neveli. Külön adomány az, hogy tudásunkat az élet folyamán okosan és saját javunkra is mindig felhasználni tudjuk. Ezt az adományt ne­vezzük bölcsességnek. Lelki dolgokban pedig, vagyis ha mindig úgy cselekszünk, ahogy vallásos belátásunknak és tudásunknak meg­felel, akkor ez már természetfeletti bölcsesség, ami szintén a Szent­lélek ajándéka. - A legbölcsebb ember életében is előfordulnak azon­ban olyan körülmények, amelyek közt egy dologbankülönf éleképpen dönthet és zavarba hozza a kérdés, hogy melyik döntés a helyesebb Ilyenkor tanácsra van szükségünk. Jó tanácsot elsősorban az Istentől kérjünk, aki ezt mindig meg is adja. Ezt az isteni tanácsadást nevez­zük tanác snak, és mint a Szentlélek negyedik ajándékát sorolja fel a hittan. Jámborság, erősség. Szívünk érzelmeit Isten iránti szeretetre és áhítatra a j á m - bors ág gyújtja fel. A jámborság, vagyis az a lelki ösztön, amely imádkozni késztet, erénygyakorlatra sarkal, Isten felé emeli lel­künket és szívünket a szeretet vonzalmával fűzi Istenhez, - szintén isteni ajándék éspedig a Szentlélek ajándéka. Az érzelem azonban önmagában nem elég, hanem fő az akarat. Mindig meg is kell ten­nünk azt, amit az Isten tőlünk kíván. Ehhez pedig lelkierő kell, mert erőfeszítésbe kerülmind a jóban való állhatatosság gyakorla­ta, mind a rosszra való kísértések elleni állandó küzdelem. Ez a lelkierő szintén a Szentlélek ajándéka. Az U r félelme. Végül az egész lelkiéletet aláépíti az üdvös félelem, vagyis ag­gódás afelől, hogy eine veszítsük Isten kegyelmét és szeretetét. Er-

Next

/
Thumbnails
Contents