A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
24 Ennek a látszólag lehangoló igazságnak a felismerése elsősorban azért értékes, mert megment minket attól, hogy összetévesszük a sértett hiúság érzetét a bűnbánattal. A bűn miatt érzett szomorúság - főleg ha oly bűnbe való visszaesésről van szó, amelyről feltételeztük, hogy már győzedelmeskedtünk felette - nem azonos a bűnbánattal, bármennyire is hasonló legyen hozzá, hanem pusztán,csak a sértetthiúságnak a jele. Az ilyen bánat nem természetfeletti, mertnem Istenre gondolunk, hanem csak saját magunkra. Indítóoka sem természetfeletti, hanem nagyon is természetes, Nem a megtérésre ösztönöz, hanem elkeserít minket. Másrészről viszont, míg meg vagyunk győződve arról, hogy bűnösök vagyunk, legalább nem veszítjük el kedvünket bukásaink miatt, s ez már önmagában véve is nem kis teljesítmény! Ne csügg ed j ü n k el bűneink miatti Mindig bűnösök maradunk, tehát nem szabad emiatt elcsüggednünk. De miért engedi meg egyáltalán Isten a bűnt a világon? Nem tudjuk, és talán a világ végéig nem is fogjuk megtudni. De annyit tudunk, hogy Isten megengedi. Egyébként szó sem lehetne bűnről. Tudjuk azt is, hogy Isten nem akarja a bűnt, hiszen ez összeegyeztethetetlen lenne tökéletes szentségével. Ha azonban kimondott akaratával ellenkezik is, nem ellenkezik megengedésével. Minthogy pedig Isten megengedi, jó oka van erre, Istennek ugyanis csak jó .indítóokai lehetnek. Isten megengedi a bűnt, s megengedi, hogy én is elkövessem. Miért? Az a tény azonban, hogy Isten megengedi a bűnt nem csökkenti az én bűnösségemet, és nem ment föl a bűnért való felelősségemtől sem. A bűn, bűn és én nagyon is jól tudom, hogy szándékosan választottam a rosszat a jó helyet. Akaratomtól függött ez. Isten megengedése tehát nem ment fel engem, de okot ad nekem arra, hogy másképp vélekedjem a bűnről annak elkövetése után, mint ahogy vélekedném, ha annak semmi kapcsolata sem lenne Istennel. Világos ugyanis, hogy mivel 0 megengedi a bűnt, s mivel neki csak jó indítóoka lehet erre, és mivel az 0 egyetlen indítóoka csak a szeretet lehet, azért engedi meg bűnbe esésemet, mert szeret engem. Bármennyire összefüggéstelennek látszik is ez a gondolat, kétségtelenül értékes, mert beláttatjavelem, hogy valamiképpen hasznot húzhatok a bűnből. Mi egyebet jelenthet ez, mint azt, hogy Isten múlt bűneim révén jobban magához akar vonzani engem, azt akarja, hogy szerencsétlen múltamból is indítóokot kovácsoljak szeretetére. Ez nem is nehéz,
