A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-04-01 / 4. szám

46

nyeink szerint ugyanis ezeknek a szerzeteseknek nincs létjogosultságuk. Franciaország jelenlegi kormányzata tudomást sem akar venni létezésükről".

A szocialista most személyes támadásba ment át; -Önökmindig a szerzetesrendekre hárítják a szegények gondozásának terhét, s utána mossák kezüket! Ne azzal igyekezzen meghatni minket, mit tesznek a papok és apácák a szegényekért. Mondja el nekünk, Oza- nam Frigyes, hogy Ön mit tesz értük; Ön és itt lévő katolikus társai?

Frigyest egy pillanatig meglepte a személyes támadás. Habozott, hogy nyilvánosságra hozza-e saját és társai önfeláldozó munkáját. Egyre többen kezdtek azonban követelőzni, hogy saját tetteivel dicsekedjék és társaiéval!- "Nemde az Önök kihívása öntudatlanul is a kereszténység nagyrabecsülését jelenti, - folytatta Frigyes határozottan. - Nemde arra mutat, hogy Önök TŐLÜNK kívánják a szeretet gyakorlását anélkül, hogy ugyanezt saját maguktól is elvárnák! De akárhogy is van, az Önök vádja, hogy mi keresztény egyetemi hallgatók nem gyakoroljuk a szegények gondozását, olyan igazságtalanság, amelyet nem hagyhatok válasz nélkül. Itt van a szemem előtt jó néhány egyetemi hallgató, akikről személyesen tudom, hogy gyakran látogatják a nyomorgókat, éreztetik velük barátságukat, és amennyire módjukban áll, szűkös körülményeikhez mérten anyagilag is támogatják őket. Önök talán azt akarják, hogy megfújjam a harsonákat, s így hirdessem az ő jótékonykodásukat? Igen, Barátaim, teljesen igazuk van Önöknek egy dologban: - igaz, hogy a mi katolikus egyetemi hallgatóink szeretetmunkája teljesen nélkülöz minden szervezetet, s ezért a tanuló-testület nem tud róla. Talán jobb lenne, ha megszerveznénk és még jobban kiterjesztenénk ezt a munkát!"

Ez a támadás megérlelte Frigyesben és barátaiban a már amúgy is éledező elhatározást, hogy munkájukat szervezett keretek között folytassák. Egyesek már Rozália nővérnek is említették ez irányú gondolataikat. így sokkal több szegényen tudnának segíteni. Ez nemcsak a munkatársaknak válna nagy lelki hasznukra, hanem a szegényeknek is, mert sokan közülük nagyon régen láttak papot, és még akkor sem hallgatnának a papra, ha az meglátogatná őket. De erre amúgy sincs elég pap. A világiakra azonban szívesen hallgatnak, s azokközelebb hozhatják őket Istenhez is. Ezt már eddigi tapasztalatuk is bőségesen igazolta.

Azonkívül így ellensúlyozni tudják azt az új eretnekséget is,