A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
9 egyetlen ok, ami miatt Isten nekünk parancsokat ad a jóra, a magunk érdeke és boldogsága. Gyerekek vagyunk, akik nem mindig látjuk mi szolgál javunkra. Tűzzel játszunk és haragszunk, ha Isten elrántja kezünket, mert nem tudjuk, hogy megégetnénk magunkat, ha ezt nem tenné. /■ Hitünk mértéke az Isten-Fiú hite az Atyában. Es engedelmességünk mértéke is ő kell, hogy legyen. O, aki azért jött, hogy az Atya akaratát tegye, megmutatta nekünk, hogy életünk feladata betölteni hűséges engedelmességgel Isten-Atyánk ránk vonatkozó akaratát. A hit tehát a keresztség által adott belső erő, mely egyesít minket Istennel és képessé tesz bennünket arra, hogy egész életünk Istenre alapuljon. Az élő hit nem független a reménytől és szeretettől, hanem ezekkel együtt cselekszik. A hit természetfeletti kegyelem, mely arra képesít minket, hogy mindent, amit Isten kinyilatkoztatott elfogadjunk, nem mert természetes eszünk, de mert Isten tekintélye tárja elénk. A keresztség percében nem voltunk képesek kifejezni hitünket, azért keresztszüleink tettek vallomást erről helyettünk. Ahogy azonban öntudatunk fejlődik, egész életre szóló feladatunk, hogy "megtérjünk" Istenhez. Gyermekkorunk színtere kitágul, életünk minden szakaszában új helyzetekbe kerülnük. A hitnek át kell fognia teljes életünket. A hit által egyre mélyebben behatolunk Krisztus leikébe; gondolkodás és cselekvésmódját egyre jobban megismerjük és életünkben egyre teljesebben megvalósítjuk. A Krisztus-követés az ima és elmélkedés útján halad. Nem lehetünk képesek Krisztus lelke szerinti cselekvésre, ha értelmünk és akaratunk és érzéseink nem formálódnak ima és elmélkedés által az Ő jelleme szerint. A hosszú élet záloga Scott Walter angol író, akinek egyéniségében a jótékonyság takarékossággal párosult, egyik nap alamizsnát akart adni egy koldusnak. Észrevette, hogy nincsen aprópénz a tárcájában, tehát átnyújtott egy shillinget, de közben megjegyezte: — Tulajdonképpen csak az összeg felét szántam neked; ne feledkezzél meg róla, hogy adósom vagy hat pencével! — Kívánom, hogy olyan sokáig éljen, Uram, amíg én ezt az adósságot letörlesztem — felelte a koldus.