A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

15

nagy kérdéseivel, amelyeket a lángeszű tudósok sem voltak képesek megoldani. A 15 éves fiú még nem ismerte az emberi értelem határait, és egyedül birkózott azzal, hogy megfejtse az Isteni Gondviselés titkait. Azonban csak mindjobban belezavarodott a gondolkozásba, és azelőtt vidám lelkületét mind sötétebb kételyek szállták meg. Társai közül sokan elvetették már a kinyilatkoztatott vallásba vetett hitet, s az ő lelkében is mind égetőbbé vált a kérdés: - Miért hiszek?

Könyvekből igyekezett feleletet találni, de eredménytelenül. A gyónásban nyert rövid magyarázat is csak pillanatnyilag elégítette ki. Akaratával ellenállt ugyan a hitellenes kis értéseknek, és szeretettel ragaszkodott tovább is Teremtőjéhez és megváltójához, de értelmében továbbra is tusakodtak a kételkedő gondolatok. Bölcseleti tanulmányai az emberi megismerés bizonytalanságáról még inkább felkavarták lelkét. Hitbeli kételyeihez nagyfokú aggályosság is járult, ami még rettenetesebben gyötörte. Nem egyszer könnyeivel átáztatta párnáját, mikor álmatlanul vergődött éjjel is problémáival.

Egy napon, a tanítás után céltalanul s szinte kábultan járta az utcákat, mikor hirtelenül a Szent Bonaventura templom előtt találta magát. Bement és térdre borult a tábemákulum közelében. Lelkileg kimerülve, saját képetlenségének nyomasztó tudatában, alázatosan imádkozott az Oltáriszentségben rejtőző Urához. Kérte, hogy a Szentlélek erősítse meg hitét, világosítsa meg értelmét, hogy többé sose gyötörjék őt a kételyek. A teljes, határozott, biztos, megingathatatlan hit kegyelméért könyörgött, - olyan hitért, amilyenben az apostolok részesültek pünkösd napján. Nagy kegyelmet kért, és érte a tőle telhető legnagyobb ígéretet ajánlotta fel. Megígérte, hogy életété Isten szolgálatának szenteli.

Imája után, mostmár friss és céltudatos léptekkel sietett vissza a kollégiumba és bekopogtatott a lelkiatyjánál. Feltárta előtte lelkét. Noirot atya nemcsak kiváló hittudós volt, hanem korának legélesebb eszű bölcselői közé is tartozott. Szókratész módjára ügyes kérdéseivel rávezette az ifjút annak belátására, hogy a véges emberi értelem képtelen kifürkészni a Végtelen Igazságot. A beszélgetés közben világosság árasztotta el Frigyes értelmét. Az oltár előtt tett kérése meghallgatásra talált. Még többször is felkereste az atyát, s hite mindjobban megerősödött. Ezután többet nem nyugtalanították hitellenes gondolatok. (Folytatjuk)