A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3. szám
38 Por, míg ajkamra tapadsz, összeszorítom ajkamat és megcsókollak. Szeretlek por, hamvazkodás, elmúlás. Nem akarok örökre itt maradni; szeretem az életet és semmivel sem szeretem kevésbé a halált. Nincs több közöm az élethez, mint a halálhoz. A lakodalmas menet és a ravatalt körülálló nép egy ugyanazon életmisztérium két állomása. A kacagó gyermek és a porladó csontváz átölelik egymást - lelkemben Édestestvérek. Az ég még kék, de valahol már függönyt szőnek ismeretlenkezek. Az alkony sötété elfedi az ég kék ablakát. A könnyű alkonyfüggöny szövése sűrűsödik. Ott, valahol a magasban lámpát gyújtanak. Mennyi lámpa, mennyi csillag! A csillag-lámpák fénye tiszta, remegő fény. Az éj sötétje titokzatos égi rét, tele fény-virággal. Már nem látni mást, csak csillagokat. Mégis, nézd! Előtted egy kínai fűzfa vékony ágai csillannak meg a könnyű fényben. A fűzfa vékony ágain rügyek alszanak. Olyan a fűzfa ága, mint a szentolvasó füzérén a titkok. Melyik nagyobb titok? A szentolvasó, vagya fűzfa? AzÜdvözlégy Máriák, vagy a rügyek? Mind a kettő titok. Kezedben a szentolvasó titkai peregnek, ajkadon a titokzatos i- mádság. A fűzfa ágait a szél libbenti meg s a rügyeken a hold ezüst fénye mondja a szótalan, titokzatos imát. jB&Ü)&íaiLͧ^í!!L A nap, - az élet dicsőséges szimbóluma, - hatalmas testével olyan halkan lépett, ahogyan tündérek nem járnak a mesében. Nem látszott a napon a roppant feladat, amit ma véghez fog vinni. Nem számolta a tűzcsóvákat, amiket szétdobott a világűrbe. Éneke olyan volt, hogy ha nem vigyáztál, meg sem hallottad a villamosok zajától.
