A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-03-01 / 3. szám

35

magát... " (Máté 16, 24.); "Ha bűnbánatot nem tartotok, mindnyájan elvesztek... " (Lukács 13, 5.) Éppen azért a zsinat legalább egy tucatnyi helyen sürgeti a bűnbánatot, a vezeklést és lemondásos önfegyelmezés gyakorlását. Hadd lássunk legalábbnéhányat közülük! A zsinat kijelentése szerint Jézusnak csak azok az igazi tanítványai, akik ... "önmegtagadással és szent élettel legyőzik önmagukban a bűn uralmát". (Az Egyházról, 36. pont.) Csak azok szentelődhetnek meg, akik a "szegény, az alázatos és keresztjét hordozó Krisztus nyomába szegődnek" (Uo. 42.'pont.) "Mindenegyes hívőnek kötelessége az, hogy imádságra, önmegtagadásra adja rá magát... az összes erények gyakorlása érdekében". (Uo. 42. pont.)

Ali. Vatikáni Zsinat tehát újból és erélyesen leszögezi számunkra az 1900 éves elvi igazságot: a keresztény hívő akkor kezdi igazán követni és másolni Krisztust, amikor követi Krisztust szenvedésében és halálában is, mert csakis így lehet része Krisztus föltámadásában és megdicsőülésében. Minden kereszténynek éppen ezért, a bűnbánat és vezeklés szellemében, türelemmel kell vállalnia és viselnie az élettel járó megpróbáltatásokat, nehézségeket, szenvedéseket; de ezeken felül állandóan valamelyes önkéntes önmegtagadást is ki kell mérnie önmagára. Teljesen gyakorlati végkövetkeztetésként legyen szabad kijelentenünk, hogy mindezeket a követelményeket a magáévá teszi az a hívő, aki gyakorolja az egyház által hirdetett Jézus Szíve-tiszteletet.

Legyünk jó Jézus Szíve-tisztelők, a viszontszeretet és engesz- telés szellemében, és életünk nagyon jól összhangban lesz a zsinatnak, megSzentséges Atyánknak óhajaival és útmutatásaival! Viszont ha a vezeklés és lemondásos önfegyelmezés állandó gyakorlását kihagyjuk életünkből, csak úgy járhatunk, mint a madár, amely egy szárnnyal akarna repülni; nem sikerülne kiemelkednünk a világ mocsarából, hanem tehetetlenül vergődnénk benne életünk végéig...

MÁRIS?

Lajos Fülöp francia király, meglátogatta haldokló diplomatáját, Talleyrand püspököt, akitő maga emelt hercegi rangra.- Hogyan érzi magát, herceg? • kérdezte résztvevőén az ősz diplomatát.- O Sir, - nyögött Talleyrand, - a pokol kínjait szenvedem.

• Már most? - kérdezte akaratlanul is a király.

Ez az akaratlan kérdés a szenvedő püspök arcára is egy elmosódott mosolyt csalt vissza.