A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-03-01 / 3. szám

10 azért az egyház ma is sürgeti a szüzesség megbecsülését és ápolását különösen azoknál a fiatal népeknél, amelyek - önállóságra jutva - mindazt elő akarják mozdítani, ami az igazi művelődésnek és általá­nos életszintnek az emelkedését szolgálja. Az imaszándék nem azért említi kifejezetten Afrikát, mert más világrészeknek nem volna ép­pen úgy szükségük Istennek erre az ajándékára; hanem a Szentatya azért hangsúlyozza különösképpen ezt a világrészt, mert ezen a leg­nagyobb a nemrég önállóságra jutott népeknek a száma és éppen ezért Afrikának kulturális és vallásos fejlődése az egész emberiség szellemiségének alakulására igen nagyfokú hatással lehet. Imádkoz­zunk tehát azért, hogy Afrika katolikus fiatalságából minél többen ismerjék föl a szüzesség Istennek annyira tetsző ajándékát és mer­jék vállalni az Isten szeretetének ezt az életáldozatát! Jola néni holtig tanul Azt hittem, kérem, hogy egy magamfajta öregasszony vénségé- re mégiscsakmegokosodik. Pedig, dehogy! Nem is tudom, hol kezd­jem? Legjobb lesz a közepén. A kistisztelendőhöz beállítottam húsvétet köszönteni. Sokáig tör­tem a fejem, hogy mit vigyek neki húsvéti ajándékba? Végre aztán, nagy utánjárásra, beszereztem egy képet a zsinati ülésezésről. Be- kereteztettem. Ha maguknak fogalma volna, mennyi szeretettelké­szültem én húsvétet köszönteni. Valamikor, kislánykoromban, fele ekkora lámpalázam sem volt. Szavalatot azért nem tanultam. Ügy sem állt volna már nekem jól a pukkedli. Magukat persze az ered­mény érdekli? Nyugodjanak meg, engemet is az érdekelt legjobban. Ugyan hogy s mint fogad majd az én kistisztelendőm? Hát kérem, ha az ember azt várta, hogy a fejéhez vágják az ajándékát, és ajándé- kostól együtt oktatják ki arról, hogy a szabad levegő jobban segíti elő az ilyen öregasszonyok légzési működését, (kívül tágasabb) - s mind ez nem következik be, - akkor ugye, kedves fogadtatásról be­szélhetünk? Na, persze nem azt vártam, hogy sírva kérjen tőlem bocsána­tot, aztán megöleljen, - de azért valami olyat, hogy mondjuk; - Néz­ze, Jola Néni, minden rendben van..., vagy ha azt mondta volna;

Next

/
Thumbnails
Contents