A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
41 Félévre a béke angyalának megjelenése után,'1917. május 13- án, egy verőfényes szép vasárnapi napon, déltájban elindult a három gyermek a nyájjal a Cova da Iriának nevezett terület felé. Míg a nyáj békésen legelgetett, a gyerekek nekiálltak, hogy kövekből egy falat építsenek lombsátoruk elé. Az égen egyetlen felhő sem úszott. Mégis hirtelenül villámláshoz hasonló villanás rémítette meg őket úgy- annyira, hogy elejtve a kezükben tartott köveket, hanyatt-homlok rohantak a vagy száz méterre levő tölgyfa alá. Alighogy odaértek, egy másik, hasonló villanás késztette őket további futásra. Nem messze jutottak azonban, amikor a csodálkozástól földbe gyökerezett a lábuk. Közvetlen előttük, egy alacsony örökzöld bokor fölött tündöklő fény közepette egy Hölgyet pillantottak meg. Teljesen fehér volt, s tündökölt, mint a kristály, amelyet átjár a napsugár. Arca le írhatatlanul szép volt, tekintete se nem szomorú, se nem vidám, hanem komoly, de jóságos. Kezeit imára kulcsolta és jobbkezének ujjai közül rózsafüzér csüngött. Ruházata egyszerű volt, szintén fehér fénysugarakból, egészen a földig érő. Köntöse, mely fejét is beborította, ugyanilyen hosszú, de még fényesebben tündöklő, főleg a széle, mely aranyos fényben csillogott. A jelenés oly fényben tündöklött, hogy sokáig nem is lehetett figyelni, mert kápráztatta a szemet. A fénysugár, amely körülvette, vagy másfél méterre lövelt ki. Amint a gyermekek ott álltak szinte megbűvölve, elfeledhetetFATIMA 3. égt>ől jöttem
