A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
13 (Nagyböjti elméi kedés.) "Ha az ember héthúros hárfa, a hét húr közül hat a fájdalmat, az örömöt pedig csak egyetlen húr zengi". (Klug) Ha két ember találkozik az utcasarkon, két perc múlva panaszra nyílik az ajkuk, hogy mennyi bajra ébredünk minduntalan! Lehet, hogy sötétenlátónak néznek minket, lehet, hogy azzal vádolnak, hogy csak a szenvedést látjuk az életben, de minden váddal szembenigazol a szigorú valóság: az emberek élete tele szenvedéssel, s az emberi élet hárfáján szüntelenül zsong a bánatos zsoltár: "Kemény dolgokat mutattál Uram népednek, kábító borral itattál minket". (Zsolt. 59, 5.) Nem akarunk ámítok lenni, azért eleve megmondhatjuk: a bűnbeesés óta nincs menekvés a szenvedés elől, de széles út vezet ki a szenvedés céltalanságának, hiábavalóságának börtönéből... Gyávák szenvedése. A falu legmódosabb leánya volt, szinte feszült a jókedvtől és egészségtől, - most pedig félholtan rohantak be vele a klinikára szülei. Szerette az életet, az élet is szerette őt, és egy gyermekkel akarta megajándékozni. A gyermeket azonban kis rablónak vélte, aki megfosztja őt a szórakozástól, a szabadságtól, akarcsú termetétől. Igyekezett szabadulni tőle. Vérmérgezést kapott a titkos művelettől, most törik a fejüket az orvosok, hogy lehetne az életnek megmenteni. A betegápoló nővér finom tapintattal, ahogy éppen az orvosságot itatja vele, odasúgja neki, hogy ma délután bejön a pap, ha óhajt gyónni, rendelkezésére áll...- Hagyjon békét! - vágja vissza a leány. - Törődik is az Isten a mi bajunkkal! Nem segített meg, mi közöm hozzá. Inkább azt mondja meg, mikor ehetek megint őszibarackot? Délután édesanyja is meglátogatja, keservesen jajgat leányának
