A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-12-01 / 12. szám
20-A. gyermekek önállóságra. HOGYAN BÜNTESSÜNK? szoktatása II. A büntetés feladata nem a helyes cselekvés elsajátítása, hanem a helytelen cselekvésmódról valőle- szoktatás. Látszólag a kettő azonos, a valójában azonban az egyik elérhető a másik nélkül is. Leszoktathatok valakit egy helytelen cselekedetről anélkül, hogy megmondanám neki, mit tegyen inkább helyette. Pl. ha valaki lop, a büntetés leszoktathatja őt a lopásról, de nem szoktatja rá magától értetődőleg a munkára. Lehet, hogy ezentúl kéregetni fog, vagy munkanélküli segélyből igyekszik megélni. Ebből is látszik, hogy pusztán a büntetéssel nem elégedhetünk meg. Szükség van arra is, hogy a kigyomlált rossz szokás helyére valami jó szokást ültessünk. Ehhez pedig a jutalmazásra van ismét szükségünk. A büntetésnél még fokozottabban szem előtt kell tartanunk, hogy a szülőknek nem saját kényelmüket és valóságos, vagy látszólagos sérelmük orvoslását kell célul kitűzniük, hanem a gyermek javát. A gyermeknek kétségtelenül meg kell tanulnia minden Istentől származó tekintély tiszteletben tartását, és a neki tartozó engedelmességet. Erről azonbanmaguk a szülők is sokszor megfeledkeznek, s a gyermek engedetlenségét inkább személyes sértésnek, irántuk elkövetett arcátlan szemtelenségnek fogják fel, s éppen azért sokkal haragosabban büntetik, mintha csak Isten képviselőjének, helyettesének fognák fel magukat. Egyes szülők annyira túlzásba mennek önmagukról alkotott téves felfogásukkal, hogy azt képzelik, korlátlan urak a gyermek élete felett. Sok gyermek egész életére megsínylette már a túlzásba vitt büntetést, sőt nem egy esetben bele is haltak a gyermekek az így szerzett sebekbe. Mind világosábbá válik a hozzáértők előtt, hogy mily szoros összefüggés van az ifjú- és felnőtt
