A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-02-01 / 2. szám

2

és szóba sem akarnak állni velünk. Védekezésünkre nem isgyónta- tónk felelne, hanem maga Krisztus. Amint már meg is felelt: - Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? Es ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi többet tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Ti olyan tökéletesek legyetek tehát, mint mennyei Atyátok!

Kissé kijózanító, hogy többet ne mondjunk, annak felismerése, hogy lelki tökéletességem zsinórmértéke az lesz, miként viselkedem azon ember iránt, akit ki nem állhatok; milyen viszonyban élek azzal a nőismerősömmel, akivel mindig hajbakapunk; mi a magatartásom az iránt a család iránt, amelyik tönkretette a környék békéjét?

Ez kemény lecke. Nehéz megtanulnom, hogy minél kevésbé méltóbb a szeretetre a szomszédom, annál inkább kell törekednem minden eszközzel arra, hogy szeressem őt. Be kell kopogtatnom annak a "rettenetes népségnek" konyhaajtaján, és talán kölcsön kell kérnem tőlük valami apróságot. (A lélektantudósok ugyanis azt mondják, hogy könnyebb megnyerni valakit barátunknak azáltal, hogy kérünk tőle valami kegyet, mint azzal, hogy mi gyakoroljuk azt velük.) Vagy megkísérelhetem megszüntetni tartózkodásukat, sőt talán gyanakvásukat azáltal, hogy gyengéden kedves és tolakodás nélkül szeretetteljes vagyok irántuk. A végén talán felfedezem, hogy azért veszekednek egymással és azért menekülnek az ivásba, mert egyedül érzik magukat új környezetükben, ahol oly nehéz barátokra szert tenni.

Azért oly nehéz ez számunkra, legalábbis részben, mert nekünk semmi hasznunk sincs belőle. Nem is szabad, hogy bármi hasznunk is legyen, kivéve az, hogy Mesterünk helyeslésével találkozik, és hogy ezért "helyet készít számunkra országában",amelyről beszélt.

Nagy on gyakran a katolikusok zsákmányra éhes szemmel közelítik meg másvallású szomszédaikat; remélik, hogy rávehetik őket a csatlakozásra; és kiábrándulnak, ha azok húzódoznak a keresztkút- tól. Annak a szeretetnek azonban, amelyről Krisztus beszél, annyira érdektelennek kell lennie, hogy még ezen, a bár szent, de önző vágyon is felül kell emelkednie. Imádkozni fogunk áttérésükért, kétségtelenül; de még inkább imádkoznunk kell üdvözülésükért. A kettő pedig nem mindig azonos.

Remélem, senki sem fog félreérteni, s nem tételezi fel, hogy lekicsinylem a személyes vallásosságot. Dicsérhetjük az esőt anél-