A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-11-01 / 11. szám

8

büntetéssel mindössze 1886 óta védelmezni kívánt, azt ma is éppúgy védelmezzük - óvjuk az emberi lélek halhatatlanságába, az ember feltámadásába vetett hitünket. De ennek megvédelmezésére nincs már szükség azokra az egyházfegyelmi rendelkezésekre, amelyek réges-rég elvesztették eredeti értelmüket s mai szemmel nézve talán a maguk idején sem voltak mindig a hit erősítésének hathatós és megfelelő eszközei. Hiszen, aki saját testének elhamvasztását azért rendelte el, mert ezzel kifejezésre akarta juttatni az egyházzal történt szakítását s azt, hogy még halálában sem kíván kibékülni vele, azt az embert nem bántotta a gondolat: pap nem lehet jelen koporsójánál s lelkiüdvéért nem mondható nyilvános szentmise, (Az egyház így is csak a nyilvános szentmisét tagadta meg, mert nem nyilvános szentmisét mondathattak a hozzátartozók az elhamvasztott lelkiüdvéért is.) így aztán legfeljebb az egyházhoz és hitükhöz hű hozzátartozókat szomorították el az áttörhetetlen fegyelmi intézkedések, a- melyek most maguk is elhamvadnak a legyőzhetetlen szeretet nagylelkűségének tüzében, megszűnnek, helyt adva a vallásos szertartásban megnyilatkozó közösségi együttérzésnek, a vigasznak, az emberi részvétnek és az isteni megbocsátás felemelő reménységének, amellyel az egyház körülveszi utolsó útjára induló testvérét.

Rilke úgy érezte, mindenkinek meg kell terveznie a maga halálát. A nagy költő mélyen keresztény gondolata ma mindinkább átjárja a hívő embert, aki tudja: a halálban kilép tágabb és szűkebb e- világi közösségéből, kilép a vándorló egyházból, népéből, munkatársainak és családjának köréből s hiszi; ott egyedül marad Istennel, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul döntsön mellette, az örök élet és a szentek egyessége mellett. S ezt megteheti akár eltemette- ti magát, az ősi és hagyományos módon, akár elégetteti porhüvelyét a technizált világ lehetőségeivel élve. Isten s az egyház mindenképpen ott lesznek mellette.

Salamoni ítélet

Párizsban történt a következő eset:

A válóperes bíróság előtt házaspár áll. Válni akarnak. A per legjogosabb kérdése számukra, hogy osszák meg három gyermeküket Tárgyalás és tanakodás közben egyszerre a következő ötlettel fordul hozzájuk a bíró:

— Három gyermeket valóban nehéz kétfelé osztani. Van tehát egy ajánlatom: menjenek haza békességben, hadd szülessék meg a negyedik. Négyet könnyű elosztani.

A házaspár beleegyezett a tanácsba és eltávozott. Evek múltán találkozott velük a bíró. Akkor már öt gyermekük volt.