A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-11-01 / 11. szám

7

nek. Ha más életkörülmények között is éltek, más társadalmi képlet fogta őket vissza; ha sok mindent nem ismertek, amit ma már a kisgyermek is tud; puszta létezésük, az, hogy szentek, már aktuálissá teszi őket. Vannak, tehát a szentség lehetséges. A múltnak egy régebbi kimagasló alakja nem válik feleslegessé azáltal, hogy egyre újabb és más jellegű nagyok következtek. Platón megmaradt nagy bölcselőnek, annak ellenére, hogy Kant is működött, Szent Benedek nagysága mit sem csorbultDonBosco létezése által. Az újabb példakép nem teszi ócska lommá a régit. Ezért tartja meg a szentek élete, a liturgia, az egyház története az újak mellett a régieket is, hogy - amint az egyház könyörgése mondja - üdvösségünkre szemléljük őket, s így érdemeiben örvendezünk, és példájuk lángra lobbantsa lelkünket.

A HALOTTHAMVASZTÁS

száz éven át több volt, mint az emberi tetem eltakarításának egyik módja; szenvedélyes viták kavarogtak körülötte sajtóban és a társaságokban, villámló prédikációk hangzottak el róla a szószékekről. Harci ügynek számított a szabadgondolkozók és a katolikusok, a szabadkőműves szervezetekés az egyházi egyesületek közt. De, változnak az idők s mi velük változunk - mondja egy régi latin közmondás s ma már alig értenénk meg azokat a szenvedélyeket, amelyek kilencven évvel ezelőtt lángoltak fel Olaszországban az első milánói halotthamvasztás tüzénél, vagy nálunk, az első világháború előtt, amikor a főváros közgyűlésén előterjesztés hangzott el halotthamvasztó kemence építésére.

Ma, amióta a II. Vatikáni Zsinat nyomán mindinkább a keresztény tanítás lényegére irányul a figyelem s az egyház pasztorációja nem a hagyomány féltő védelmére irányítja gondoskodásának javarészét, hanem az ember leglényegesebb mennyei és evilági javainak szeretetteljes ápolására, szolgálatára és előmozdítására, azóta az egyház fegyelmi rendelkezéseinek köre is mindinkább szűkült. Amit az egyház a halotthamvasztás tilalmazásával s a hozzáfűzött súlyos