A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11. szám
5 melegsége, Krisztus jóságos szíve, a Szentlélek ragyogása árasztja el a Lét magasabb síkjait... tudni és távol lenni; tudni, hogy csak rajtunk múlott. A poklok pokla: a reménytelenség! Átutazóban vagyunk itt a Terra bolygón. Igyekezzünk olyan kellemessé tenni az itt tartózkodást, ahogy csak tudjuk. Hiszen annyi szépség van a földön! Csak tőlünk függ, hogy megelégszünk-e egy disznótoros ebéddel, rossz mámort adó itallal, másnapra csömört okozó futó öleléssel, vagy igényeink vannak többre is; nagy művészek, vagy muzsikusok, igazi írók alkotásaira, akik a Szentlélek nagy központi sugárzását a mi nyelvünkre tudják tolmácsolni. Nagyon szép és kellemes lehet az itt tartózkodás - már ameny- nyiben nem zavarnak háborúk, felfordulások, elemi csapások, betegség (de ezeket a csapásokat jórészt nem Onnan kapjuk, hanem magunk idézzük elő, gyarló emberi mivoltunkkal). És van úgy, hogy még ezek a csapások is közelebb hoznak önmagunk megismeréséhez. Aki pedig megismeri önmagát mélyen a szívében, lehetetlen, hogy meg ne találja, meg ne ismerje Istent - Istennek a jegyét, mely érvényes egészen a végállomásig. IdézzükKarl Rahner egy tanulmányát, amely a fenti címennem a szentek tiszteletéről akar értekezni, hanem megfontolja, mi is a szentek létezésének értelme. Hiszen minden katolikus ismeri a tridenti zsinat tanítását, hogy a szenteket tiszteim jó és üdvös, valamint segítő közbenjárásukat kérni, de felvethető joggal az a kérdés, mi a szentek 1 é te z é s ének a célja? Mindenesetre nem az, hogy csodák történnek akár életükben, akár haláluk után körülöttük. Az egyház ezeket a csodákat arra használja fel, hogy Isten ítéletét, mintegy jóváhagyását ismerje meg bennük, hogy a szentek valóban üdvözültek, a szenttéavatás azonban az egyház akaratából történhet kivételesen csodák vizsgálata nélkül.
