A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-11-01 / 11. szám

4

Átutazóban

Nem tudom, honnan jöttem. Nem tudom, hova megyek. De: vagyok. Hogy honnan jöttem, azon nincs módomban változtatni. Dehogy innen hová megyek, abba nekem is van beleszólásom. Irányíthatom utamat gondolataimmal, szavaimmal, cselekedeteimmel.

Első és legfontosabb dolgom: megismerni önmagamat. És megismerni helyzetemet itt a földön. Meddig ér el az öntudatom? Mibe kapaszkodhatom? Merre nyújtom ki kezemet, vágyamat, tapogató szellemi csápjaimat? Földi örömök, siker, pénz, élvezetek, vagy Isten felé? Mit tekintek boldogságnak, mit akarok elérni? Megelégszem egy külföldi utazással, mosógéppel, autóval, mint vágyálommal?

Ahogy külföldi utazás előtt prospektusokat tanulmányozunk, igyekszünk megismerkedni a nyelvvel, amelyet majd ott használnak - úgy kell foglalkoznunk azzal az életformával, amely egyedül méltó Isten gyermekeihez.

Ha víz alá megy valaki, búváröltözetet vesz, a repülő pilótaruhát. Egyszer majd mi is levetjük testünket, ezt a nehéz búváröltönyt, amire szükségünk volt földi tartózkodásunk alatt, átutazóban. S akkor majd közvetlenül érezzük azt, ami a búváröltönyön olyan nehezen tud áthatolni: Isten végtelen szeretetét, Krisztus jóságát, a Szentlélek erejét.

A mennyországot valaha gyermeki hittel valami nagy, kivilágított teremnek képzeltük, ahol az üdvözöltek zsolozsmákat zengedez- nek... Mert hogyan is ábrázolhatta volna a primitív festészet a boldogságot, azt az állapotot, amely megszabadulás, emelkedés, fokozatosközeledés anagy központi Sugárzáshoz, a boldogító Szeretethez?

Nincs nagyobb büntetése a léleknek; dermedt hidegben, sötétségben, mozdulatlan tehetetlenségben lenni és tudni, hogy valahol fényesség van, szeretet és öröm; hogy valahol Istennek csodálatos