A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-10-01 / 10. szám

10

Varga László , S. J.

A VÉR PARANCSA

* Gondolatok október 23.-óra Mintha csak tegnap történt volna, olyan élesen látom halálba sápadt arcukat, azt a meleg bíbort, amely szívükből ömlött az utca kövére és dermedten nézem a fönséges lázadást, amire nem volt méltó a világ. Abban az októberben tavasz akart lenni, de az északi csorda eltaposta, hajnal hasadt, de az ázsiai éjszaka megfojtotta. Az a ragyogó ifjúság, amely a vakmerő csodát művelte, a mi családunkból való és mindegyik édes testvérünk, de vezérünk is a hősi áldozat és az értünk ontott vér jogán. Nevüket otthon nem szabad kimondani, sírjukon nincs fejfa, virág helyett bozót nő rajta, mert az emléküktől is reszket a zsarnok csorda, de a csontjaik is beszélnek és hang nélkül zeng a parancsuk az egész nemzethez: Gyertek utánunk, folytassátok a szent háborút, amit mi kezdtünk, mivel többet ér a szép halál, mint a hitvány élet.

Igaz magyarnak nem kell bizonygatni, miért kötelező a hősi vér parancsa, tehát inkább nézzük, miként kell azt teljesíteni ma és mindaddig, amíg nem virrad ránk a szabadság napja. Most az évfordulón emlékezzünk arra, milyen nagy tudott lenni a nemzet a szabadságharc idején és utána. Mekkora volt akkor az egység, az elszántság, a segítő készség, a tetterős akarat bennünk! Az egész világ csodálattal nézett ránk és mi büszkék voltunk, hogy ehhez a néphez tartozunk. Amit akkor tettünk, arra most is képesek vagyunk, tehát kötelesek vagyunk ugyanazt a hűséget és elszántságot tanúsítani mindenben és mindenütt, ahol a magyar ügyről van szó. A helyzet ugyan más, mint akkor, most nem lehet fegyverrel harcolni, hiányzik az ünnepi izgalom is, de a kötelesség ugyanaz és a tehetség is megvan bennünk, hogy annak megfeleljünk. Micsoda vacak ember az, aki csak addig tesz valamit a hazáért, amíg érdekes és dicsőség magyarnak lenni! Most a mi ügyünk háttérbe szorult, jóformán senki-