A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 9. szám

14

atyai háznak nem nagyon lehet nevezni. De a bencés atyák, akiknek ugyancsak apró kolostoruk vigyáz a hagyományra, azt mondják, hogy ezen a telken állt valóban a gens Auréliának, Ambrus családjának az otthona. Ambrus maga Trier-ben született, 14 évvel azután, hogy Nagy Konstantin császár rendeletével létjogot adott a keresztény vallásnak és az ősegyház följöhetett a katakombákból. Ambrus édesapja, a gens Auréliának tekintélyes tagja, mint szenátor a 28 galliai megyét magában foglaló prefektúrának volt a feje. II. Konstantin császártól kapta kinevezését, de sokáig nem örülhetett neki. Harmadik gyermeke születése után meghalt. Ez a harmadik gyermek Ambrus volt.

A milánói püspök titkára és első életrajzírója, amikor gazdájának gyermekkorát írja le, hogy szónoki képességére kellőképpen utaljon, Ciceróhoz megy kölcsönért. Költőinek találta a latin ékesszólás nagymesterének azt a képét, hogy Platonnak, mint kisgyermeknek az ajkára méhek szálltak, mert gügyögő szájából az ambróziát, az istenek italát gyűjthették. Miként lehetett volna másképpen a keresztény éra új Cicerójával; íme így lett a Trier-ben született patricius fiúcska neve Ambrus. A prefektus-apa halála után az özvegynek el kellett hagynia a palotát, három gyermekével visszatért Rómába. A kis Ambrus már nem a Mosel, hanem a Tiberis partján süttette a nappal vézna lábacskáit. Teste, szervezete olyan törékeny és vézna volt, hogy életrajzírói szükségesnek tartották gyengeségét kiemelni. Pedig ez a satnya fizikumú gyermek később nagyonis erősen állt a lábán, amikor császárokkal és szenátorokkal, ellenpápákkal és püspökökkel, ariánusokkal és pogányokkal kellett küzdenie.

Mi gyakorolhatott nagy benyomást a még túlontúl pogány Rómában a gyermek Ambrus lelkére? Milyen igazi emléket őrizhet nem ez a ház, hanem ez a negyed és a kövek, amelyek, ki tudja, hány réteg alatt álmodják vissza azokat az időket, amelyekben Ambrus a tóga pretextában sietett a templomba, hogy nővére Marcellina beöltözésén jelen legyen. 353-ban vagy 354-ben Marcellina Liberius pápa kezéből kapta meg a szüzek fátylát, szentelte egész életét Krisztusnak. A gens Auréliának valószínűleg volt még nem egy pogány ága. Az új vallást gyanakodva, sőt még mindig ellenségesen néző szenátor-rokonok biggyeszthették a szájukat a szertartáson, összesúghattak egymás között: a Vesta szüzek beöltözését majmolják a keresztények. A Vesta szüzek fejükön fehér fátylat viseltek, Marcellina fejére Liberius pápa a római esküvőkön használatos égő piros flammeum-ot tette. A pogány közönség nem, de a keresztények jól megértették az esküvői fátyol jelkép voltát. A Krisztusnak szentelt szüzek a szűzes-