A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-06-01 / 6. szám
20 haza és dolgozzatok az Isten ügyén! - mintha az Isten ügye nem ott lenne, ahol embereket gyilkolnak és igazságtalanul üldöznek... Az ilyen események és hírek természetesen nem teszik számukra kívánatossá az intézményes vallást, mert Krisztus szavai jutnak eszébe; "gyümölcseikről ismeritek meg őket"... A HARMADIK CSOPORTBA azokat sorolnám, akiknek életében a vallás, az egyházhoz való tartozás r é s z e a "tisztességes" ember életstílusának. Ezektől halljuk; nem csalok, nem lopok, nem gyilkolok, templomba járok, egyházi adót fizetek, papommal kártyázok vagy golfozok, tehát tisztességes ember, jó keresztény vagyok. De gyakran a kereszténység, a krisztusi életstílus ezek számára csakvasárnapi ruha, melyet az istentisztelet után egy hétre megint be lehet akasztani a szekrénybe. A vallás itt csak máz, de nem élet, halott malaszt, de nem életet formáló erő. Ezeknek az embereknek az életében a vallás ritualizmussá süllyedt, gúzsba kötötték magukban a hit dinamizmusát s aki rájuk néz, azt hiszi, hogy a vallás s vele együtt az Isten halott. Márpedig ki akar egy hullával táncolni... ? A NEGYEDIK CSOPORTBA tartoznak azok, akikm eg t a 1 ál t ák az élő Istent. Nem a filozófusok vértelen istenségét, a mozdulatlan mozgatót; nem is a beteges bűntudatban szenvedő ember Nagy Inkvizítorát, aki azzal tölti örökkévalóságát, hogy egy nagy könyvbe beleírja a féreg ember mindenkis áthágását s kéjes örömmel várja a pillanatot, amikor porrá taposhatja a lázadó embert. A hívő ember az élő Istenre akadt, nem pedig az Örök Életbiztosító társaság igazgatójára, aki minden szerencsétlenségtől megvédi részvényeseit s végül mohamedán mennyországot biztosít számukra, különbejáratú öröklakással, soha ki nem merülő bárral és örökfiatal háremmel... A hívő ember Istene, Abrahám, Izsák és Jákob Istene, akinek öröme az emberfiaival lenni, aki Jézus Krisztusban emberré lett, hogy emberi formában szemlélhessük az- Isten arcát, a Jó Pásztor és az Irgalmas Szamaritánus arcát; hogy emberi hangon hallhassuk az Isten szavát, a tékozló fiú apjának örümkiáltását; hogy emberi életével tanítson meg bennünket az Isten fiaihoz méltó életre, a szolgák életére; s hogy az emberi szívéből kibuggyanó vér láttán higgyünk isteni szeretetében, mert senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért... Ezek a fiatalok hiszik, hogy Isten nem mint egyéneket, hanem
