A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

32 fétái és végül szent Fia által különböző módokon szólt az emberiség­hez. Jézus Krisztus az Atya megtestesült Igéje emberként jelent meg köztünk emberek között, az Isten tanítását hirdette, eleget tett az Atyától kapott küldetésének, befejezte az üdvösség művét. Aki Krisz­tust látja, az látja az Atyát is. Krisztus egész jelenlétével minden megnyilatkozásával, szavaival, tetteivel, jelképes cselekedeteivel és csodáival, de mindenekfelett halálával és feltámadásával hirdette nekünk az Isten tanítását. A kinyilatkoztatást végül az igazság Lelke koronázta meg, amennyiben tanúságot tett mellette. Az Isten által kinyilatkoztatott igazságok lényege az, hogy ve­lünk van az Isten, meg akar bennünket menteni a bűntől és a haláltól és az örök életre fog feltámasztani minket. A jelen üdvösségrendre vonatkozó isteni tanítás újabb nyilvános kinyilatkoztatással az Ur di­csőséges eljövetele előtt többé nem bővül. Az ember magatartása a tanító Istennel szemben más nem le­het, mint hogy engedelmes hittel elfogadja ezt a tanítást. Engedel­mes hite által az ember magát egészen az Istennek adja, fölajánlja neki értelmét és akaratát és így szabadon és önként teszi magáévá az Isten tanítását. De ez a hit föltételezi az Isten kegyelmét és a Szentlélek segítségét. A Szentlélek ajándékai által teszi tökéletessé a hitet és teszi így alkalmassá az embert arra, hogy a kinyilatkoz­tatás mélységeit is megismerje. Az Isten a kinyilatkoztatásban úgy akarta magát az emberrel megismertetni és közölni, ahogyan ez az általa elgondolt üdvösségrendnek megfelelt. A kinyilatkoztatásban közölt igazságokat az ember saját értelme erejével megismerni so­hasem lett volna képes, mert ezek az igazságok az emberi értelem­nek teljességgel fölötte állnak. Az ember értelme birtokában a te­remtett dolgokon keresztül is meg tudja ismerni az Istent, az Isten azonban az emberi értelemmel megismerhető igazságokat is kinyi­latkoztatta, tette ezt azért, mert az emberiség jelen állapotában ezeket az igazságokat így biztosan és tévedéstől mentesen tudta megismerni. (Folytatjuk) HALOTTAINK: Mrs. Mary Kertész-Curtis, Miami, Florida Sr. Szabó M. Álféria, DDR, El izabeth, Pa.

Next

/
Thumbnails
Contents