A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

2

Talán minden ember másképpen képzeli el a mennyországot. Mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy a hit igazságait saját módunkon értelmezzük és színezzük. A gyermek számára a mennyország végtelen mennyiségű csokoládét és fagylaltot jelenthet; a fáradozó anya számára pedig a csönd és nyugalom helyét. A misztikus, aki elragadtatásában egy pillanatra szinte teljes erővel érzi át az isteni szeretetet, fogja fel a legjobban, hogy valóban milyen is lesz a mennyország.

Azok, akik a házaséletről könyveket írnak, azt mondják, hogy a természetes boldogság legnagyobb fokát az egymást igazán szerető férj és feleség érzi át. De még ez is gyenge példa annak szemléltetésére, hogy milyen lesz a mennyei boldogság. A halál, ami valójában harmadik és végső születésünk, el fogja távolítani a fátylat szemünk elől. Színről színre fogjuk látni Istent, úgy,amilyen O valójában. Gyönyörködni fogunk minden teremtményt felülmúló szépségében, végtelen jóságában, kimeríthetetlen igazságában. Lelkünk, mint egy puskagolyó, fog feléje repülni, hogy üdvözölje Őt. Anélkül, hogy egyéniségünket elvesztenénk, egybeolvadunk Istennel, és Ő velünk, a szeretet tökéletes egységében. Megsemmisítene, felemésztene minket ez a szeretet, ha Isten nem képesítene minket arra, hogy dicsőségének fényét és szeretetének áradatát be tudjuk fogadni. Es Isten szeretetének újabb és újabb csodáit nyitja meg előttünk, elragadtatásunk növelésére. És ez az elragadtatás sohasem fog elfárasztani, kimeríteni minket.

Istennek célja volt azzal, hogy a halál félelemmel tölt el minket. Ez hozzátartozik az önfenntartás ösztönéhez, és segít testi épségünk őrzésében s abban, hogy Istenre bízzuk Vele való egyesülésünk idejét. De amint egyszer átmentünk a rettegett kapun, Isten szeretete atomrobbanás erejével fog üdvözölni minket. Es ha egy pillanatra is el tudnánk fordítani figyelmünket Istenről, csodálkozva kérdeznénk magunktól: - Miért féltem én ettől a pillanattól? Miért húzódoztam annyira tőle? Miért ragaszkodtam annyira földi szappanbuborékaimhoz, miért esett oly nehezemre megválni emberi kapcsolataimtól és érzelmi kötelékeimtől?

A szentek természetesen nem húzódoznak ettől. Őbennük oly erős az Isten szeretete, hogy alig tudnak várni. Azért látjuk Szent Pált imádkozni, hogy "feloszolhassék és Krisztussal lehessen". Talán én nem remélhetem, hogy ily magasra emelkedem. De legalább annyit megtehetek, hogy éjjel-nappal hálálkodom Istennek azért, hogy a keresztség által "a mennyország örökösévé tett" engem. És meg- védhetem örökségemet, meg kell és megfogom védeni a sátán min-