A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-04-01 / 4. szám

II natkozó felfogást. A katolikus szentírástudomány doktrinális megkö­töttsége következtében nem tarthatott lépést evvel a fejlődéssel, hely­zete egyre tarthatatlanabbá vált. Míg az ó-szövetségi szent könyvek értelmezésénél már igénybe vehette a formatörténeti iskola módsze­rét, addig az evangéliumok magyarázata közben ehhez a módszerhez folyamodnia nem volt szabad. Tehát szükségesnek mutatkozott, hogy a zsinat is foglalkozzék evvel a problémával és teljes tekintélyével álljon azok mellé, akik új utakra akarják terelni a szentíráskutatást. Nem titok, hogy az első javaslat bemutatásakor a javaslat hiányait kiemelő bírálatok a zsinat tekintélyes részét meghökkentették. Sok püspök tudományos szinten először került szembe a szentíráskutatás új problémáival. Az első szöveg tökéletesen beillett a régi iskola felfogásába, míg a bírálatok, úgy tűnt, olyan valami ellen fordultak, amit érinthetetlennek tartott egy nem is kis csoport, hanem első ál­lásfoglalásában az atyák tekintélyes része. Ezért kerülhetett sor olyan heves ellenakcióra, hogy az új pápa a vita után még hónapok múlva is a nyugtalan konzervatív külső csoportot szelíden, de ener­gikusan nyugalomra volt kénytelen inteni. De nem egyedül az evangéliumok magyarázatának a kérdése zaklatta fel a kedélyeket. A szentírásnak és a szenthagyománynak az egymáshoz való viszonya sem volt úgy kidolgozva az első szövegben, hogy azt minden további nélkül el lehetett volna fogadni. Mivel a ki­nyilatkoztatás kettős forrásáról és ezeknek egymáshoz való viszo­nyáról beszélni anélkül nem lehet, hogy a kinyilatkoztatásról magá­ról bőven szó ne essék, ezért a javaslat második kiadását már úgy szerkesztették, hogy a zsinati tanítás központjába a kinyilatkoztatás kerüljön. A javaslat címét is megváltoztatták. Míg az első kiadásban a címe; "A kinyilatkoztatás forrásairól" volt, a második kiadás már evvel a címmel jelent meg: "A kinyilatkoztatásról". A cím megvál­toztatásának mélyebb teológiai oka is volt. Míg az első címnek meg­felelően a szöveg a szentírásról és a szenthagyományról, mint a ki­nyilatkoztatás két különböző forrásáról beszélt, addig a második ki­adás éppen azt hangsúlyozta, hogy nem két különböző forrásról van szó, hanem a szentírás és szenthagyomány együtt alkotja azt a priz­mát, amelyen keresztül a kinyilatkoztatásban tanító Isten szava ne­künk embereknek fel- és megismerhető. Az Isten az ó- és új-szö­vetségben eseményeken, jeleken keresztül és küldötteinek a szavával tanította az emberiséget. A kinyilatkoztatás koronája Jézus Krisztus evangéliuma. Az evangélium azonban nem más mint az apostolok ál­tal vett isteni tanítás szóbeli továbbszármazásának az írásba foglalt formája. Jézus Krisztus mennybemenetele után az első nemzedék

Next

/
Thumbnails
Contents