A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-04-01 / 4. szám

12

szóbeli hagyományként őrizte és adta át Jézus Krisztus életének, csodáinak, szenvedésének, halálának, föltámadásának és mennybemenetelének a történetét, valamint tanítását.

Ezt a tanítást már az első nemzedék körében is írásbafoglál- ták. Máté, Márk, Lukács és János amikor mindegyik saját célkitűzésének megfelelően és saját olvasóközönségét szem előtt tartva Jézus Krisztus életét és tanítását írásba foglalta, a szóbeli és a már előzőleg le írt hagyományból merítette anyagát. Ezért helytelen szembeállítani a szentírást a szenthagyománnyal mintha a kettő merőben különböző valami volna, amint helytelen az is, hogy a szentírást tekintik a kinyilatkoztatás egyedüli forrásának. Ma már protestáns hittudósok között is szép számmal vannak, akik egyre jobban becsülik a hagyományt.

Amennyire mozgalmas volt ennek a konstituciónak a története megszövegezése első szakaszában, annyira nyugodtan folyt le a harmadik ülésszakon második és harmadik olvasása, öt munkaülésen csak 70 zsinati atya kérte a szöveg további csiszolását. A negyedik ülésszakban a megejtett szövegmódosításokat minden nehézség nélkül elfogadta a zsinat, így a javaslat 1965. november 18-án végleges szavazásra került. A 2344 piacet szavazattal szemben a negatívszavazatok száma csak 6 volt, vagyis az ellenzék a zsinaton jelen levő főpásztorok 3 ezrelékét sem tette ki.

Legnagyobb jelentősége ennek a konstituciónak az, hogy

1. megnyitotta a kaput a modem szentíráskutatás és értelmezés előtt,

2. lendületet adott a szentírás megismertetésére és a lelkiség központjába való állítására törekvő biblikus mozgalomnak,

3. lehetővé tette katolikusok és másvallású keresztény testvéreink biblikus együttműködését.

A relativitás

A szellemességéről híres Visenon abbé egy alkalommal hazafelé ballagott Párizs utcáin. Amint az egyik ház előtt elhaladt, valamilyen gondatlan és ostoba ember egy nagy vödör piszkos vizet zúdított ki az ablakon. A derék abbé tetőtől talpig egyetlen mocsokká változott. Felháborodással nézett fel az ablakra, aztán ment tovább. Mire hazaért, már mosolygott.

Gazdaasszonya elszörnyedve csapta össze a kezét:

— Tisztelendöségeddel mi történt?

— Nagy szerencsém volt. kedves — válaszolta az abbé.

— Szerencséje? — csodálkozott a derék gazdaasszony.

— Igen, hogy nem márványköveket zúdítottak a fejemre!