A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
14 P. Orbán Miklós S.J., Róma R II. VATIKAN ZSinAT A zsinat mérlege a keresztények egysége szempontjából. 1966. január 17-én este, tehát a kereszténység egységéért fölajánlott ünnepélyes imanyolcad vigili- áján Bea bíboros, a szentszék uniós titkárságának az elnöke, foglalta össze a Vatikáni Rádió olasz adásában, hogy milyen eredménynyel zárult egységtörekvései szempontjából a II. Vatikáni Zsinat. A jezsuita bíboros gondolatait így foglalhatjuk össze: A zsinat első három ülésszaka nem olyan eredményekkel zárult, mint ahogyan sokan várták. Viszont a negyedik ülésszak végén általános volt az öröm és megelégedés. A zsinat csakugyan előbbre vitte az egység ügyét, ezért tekintsük át azokat az eredményeket, amelyek az egyház lelki- szellemi-kegyelmi gazdagságának a rovatába tartoznak. A zsinat első nagy eredményének azt tekinthetjük, hogy a szakadás ellenére sikerült m eg te rém teni az igazán keresztény és testvéri szeretet légkörét. Ne időzzünk most annak taglalásán, hogy milyen teológiai alapok tették és teszik lehetővé ennek a légkörnek a kialakulását ill. fennmaradását, - ezt szabatosan meghatározta a zsinat a katolikusok egységtörekvéséről szóló rendeletében, - fordítsuk inkább figyelmünket más mozzanatok felé. Tagadhatatlan, hogy amióta csak XXIII. János pápa közölte, hogy össze akarja hívni a zsinatot, az ortodox és protestáns egyházak ál- landóannövekvő figyelemmel követték a zsinat előkészítésének és lefolyásának az eseményeit. Enneka fokozódó érdeklődésnek az illusztrálására elég kiemelnünk, hogy a negyedik ülésszakon 23 keresztény egyháznak összesen 103 megfigyelője volt jelen, a megfigyelők száma három és fél év alatt megkétszereződött. Arra vonatkozólag pedig, hogy mekkora megbecsülésben részesítette a zsinat a megfigyelőket, elég idéznünk az egyik megfigyelőnek a zsinat előtt 1965. december 4-én mondott szavait: "A dialógus nem maradt puszta szó,
