A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-03-01 / 3. szám

5

f

Kétségkívül van valami tragikus Tóth Árpád utolsó verseiben. A cím adó nagy költemény; Lélektől lélekig valami kozmikus didergést fejez ki; a magányosság-érzés, a barátság és a szerelem hasztalan vágya valami jeges ragyogást ad az ismert versnek;

Pill iómérföldekről jött e fény Jött jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul S ki tudja,mennyi ezredéve már..

Óh, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Óh, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

A virtuóz fiatal költőből bágyadt szenvedő lett; nyelve leegyszerűsödik s most már "józanul és fantáziátlanul" dudolgat a sötétben, ahogy maga mondja. De fantáziája azért most se hagyja cserben! "A föld alatt" Dante Infemo-ját idézi;

Csúnya árnyak közt tétovázunk: Arcunk fakó, ijedt, üres, - Emberek: csak a szemük izzik S betegen egy kis fényt keres,

Mindegy.mit,nőstény testek hcmvát, Rőt aranyak lidérctüzét,

Ám szurkos, fortyogó sötétben Loccsan a küzdők agya szét...

Egy másik "jelenés" ( Jelenések" a címe az egyik vers-cso portnak a pathmoszi látnok Jelenéseire emlékeztet apokaliptikus táv

lataival; Tetemrehívás.

Olykor a bíbor alkonyatban Elnehezedik a szívem, - Felnézek a nagy csuda égre Es látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak Úgy rémlik, - a felhők felett Azért a csönd: meghalt az Isten Es ravatalra tétetett...

A bevezetés banális, majdnem giccses; de hirtelen szokatlan látomása megráz minket; "Meghalt az Isten!" S következik az allegória költői kibontása; a gyászolók felvonulnak az Isten ravatalához: az angyalok, a Hold-lakók, és a Mars-lakók...

Es olykor egy-egy emberlélek, A gennyes Földnek hírnöke Jön és láttára szerterezzen A gyászolók kövült köre.

Egy nagy csöpp bús,meleg isten-vér, S a földön bíbor alkonyat Gyűl tőle a sötét hegyek közt, - S én fölemelem arcomat.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér Az alvadt sebből felfakad. Legördül lassan s átzuhogja A végtelen világokat.

És úgy érzem, e fájó arcnak Nem lehet többé mosolya, Mert ember vágyókén is,én is, Az Isten véres gyilkosa....