A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
4 Tóth Árpád "Lé lektől lélekig" c. versciklusa "egyik legfélelmetesebb, leghősibb és legmelegebb kifejezése a világirodalom lírájában az emberi szenvedésnek". (Szabó Lőrinc). A tüdőbeteg költő a Tátra különböző helyein keres gyógyulást; hosszú betegségének 1928-ban vet véget a halál. Mint tíz évvel később Babits Mihály, Tóth Árpád is a szenvedésben találkozik Istennel és az utolsó évek nála is költészetének kiteljesedését hozzák. Még egyszer szeretném idézni Szabó Lőrincet, aki Tóth Árpád összes verseinek bevezetőjében így jellemezte barátját: "Tóth Árpád nemcsak a művészi varázs és kvalitás jogán nagy költő, hanem igaz embersége erejénél fogva is; mikrokozmosza teljes érvényű kifejezése a születés és halál emberi keretei között kicsinyben mindnyájunkban megismétlődő világtörténetnek. A költő, aki az édes vagy bánatos merengés tündérképeit festette földi munkássága első felében, észrevétlenül egészen nagy megnyilatkozások csöndes hérosza lett, és amióta utolsó kötete megborzongatottbennünket az emberfölötti törvényekszuggesztiójával, kissé másképp látjuk az előző munkáit is..." Az impresszionista festő, a futó hangulatok és részletek, az apró mindennapi csodák művésze kozmikus távlatokba röpít utolsó verseivel, a zenélő, csillogó játék-verseket apokaliptikus, sötét izzásé "látomások" váltják fel. Szabó Ferenc, S.J. OLTÓ-KtSI9
