A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-02-01 / 2. szám
14 szépének. Lévén pedig a falu szépe, nemcsak ifjú Molnár András vetette magát utána, hanem akadt még más legény is, mint példának okáért Polgár Dani. És ebben a cudar sötét éjszakában Molnár András éppenkészült elintézni örökre Polgár Danit. Hogy mi jogon, mi címen, mikor éppen fordítva kellene történnie. Hiszen Polgár Dani becsületes legény, akinek minden jussa megvolt rá, hogy egy hajadon leány után törje magát, hanem is volt "jófajta". Dehát ilyen a szenvedély! Tehát ifjú Molnár András készült a leszámolásra. Anyja sem tudta. Hát akkor miért imádkozott? Hát nem volt-e meg minden oka az eddig elmondottak alapján, hogy imádkozzék? A pap sem tudta. Hát az is miért imádkozott? Hát csak azért, mert özvegy Molnár An- drásné éppen aznap délután sírta ki előtte lelkét és kérte, hogy imádkoznék érte. S mivel a két pislákoló ablak mögött a világ fiai számára ilyen értelmetlen és haszontalan tevékenység folytatódott - ifjú Molnár András terve dugába dőlt. Az pedig így volt, ahogy ő maga elmondja:- Tudtam, hogy Dani ma este Pirihez jön. Maga Piri mondta. így hát lesbe álltam, a nagy disznó-ölő késsel a kezemben. Mikor hallottam a lépés zaját, jól megmarkoltam az öldöklő szerszámot. De beleállt valami görcs-féle a kezembe. Az imától-e vagy a nagy szorítástól, ki tudja? Dani pedig közeledett. Mikor elhaladt... no most gondoltam... hátulról belemártom... Igen ám, de a karom bénán lógott. Gondoltam, a másik kezemmel teszem meg. De akkorra meg valami belső küzdelem nem engedte... Mert egyszerre olyan világosan láttam, hogy micsoda ocsmány dolgot akarok én elkövetni... Először is, hogy hátulról... Azután, mi jogon?... Ez olyan világosan állt előttem, hogy mire felocsúdtam, Dani el is túnt a sötétben, mint akinek sietős a dolga... Ifjú Molnár András pedig most ijedt meg csak igazán, mert úgy lógott a karja oldalán, mint egy cséphadaró a nyelén... A késről egészen meg is feledkezett, pedig ott hevert valahol lábánál a földön. Azt persze most hosszú volna elmondani, hogy mi mindent gondolt magában ifjú Molnár András egy hétig, míg karja élettelenül fityegett oldalán, meg azt is, mit gondolt, mikor mintha semmi baja sem lett volna, egy reggel arra ébredt, hogy ismét jó a keze - most csak annyira szorítkozunk, hogy ifjú Molnár András sejtette, hogyha valaki nem imádkozott volna érte akkor este, most vagy börtönben ülne, vagy bújdosna valahol az erdőkben az igazságszolgáltatás elől. O is látta a csillagtalan sötétben a két pislákoló ablakot és tudta, hogy
