A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-02-01 / 2. szám
10 zatosság borult. Ezért, ezért nem volt hát szabad bejönnöm ide? A véres ember miatt? Ki vagy te? - Az ebédlőben csend volt. Néztem a véres ember arcát. Egyre jobban átjárta szívemet a sajgás. Segíteni, segíteni szerettem volna a véres emberen! Szerettem volna levenni a keresztről, nyújtottam feléje a kezemet... Szívemet elborította egy forró hullám és a lelkem ismeretlen mélyéről feltört egy hang: "Szeretlek! Szeretlek!" Aztán kiszaladtam az ebédlőből. Izgatottan vártam az estét, hogy egyedül maradjak édesanyámmal.- Anyus, az apácák ebédlőjében van egy kereszt és rajta egy véres ember. Mit jelent ez?- Az a feszület a Jézus Krisztus szobra.- Ki az a Jézus Krisztus?- Jézus Krisztus a keresztények megváltója és azt beszélik róla, hogy a zsidók ölték meg. Ezért a keresztények nagyon haragszanak a zsidókra, Épp ezért te senkinek se mondd, hogy te zsidó vagy, mert akkor téged is kevésbé fognak szeretni.- Hát itt nem tudják, hogy mi zsidók vagyunk?- De igen. De ha tudják is, te ezt a témát ne hozd szóba. Ilyesmiről nem szabad beszélned. Igennagyon lesújtott ez a válasz. Mennyi mindent szerettem volna még kérdezni: ki volt a véres ember? Miért ölték meg? Miért haragszanak rám, mikor én az egészről nem is tudtam eddig,- és mikor én különben is szeretem azt a szegény, véres embert?! Nyugtalanul aludtam éjjel. Arra gondoltam, hogy az apácák engem most már nem is fognak szeretni. Másnap alig mertem kimenni a kertbe. - Nagyon meglepett, hogy az apácák mégis csak kedvesek hozzám. Sőt, véletlenül épp aznap, az öreg pap bácsi még a hajamat is megsimogatta. Ez nagyon boldoggá tett. Kora délután az apácák a kerti lugasba szoktak levonulni és ott, hangosan, közösen imádkoztak. Ilyenkor a ház többi lakója visszavonult és senki sem szokott a lugas tájékára menni. Egyszer a főnöknő azt kérdezte tőlem, hogy akarok-e én is az imaóra alatt a kertbe jönni?- De hiszen nekünk nem szabad, - mondtam csodálkozva.- Ha megígéred, hogy nagyon jó leszel és csendben maradsz, akkor neked, kivételesen, szabad velünk lejönnöd. Kimondhatatlanul boldog voltam. A székecskémet levitték a kertbe
