A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-02-01 / 2. szám
II és odaállították a lugas közvetlen közelébe. Aztán az apácák imádkozni kezdtek. Németül imádkoztak. Egy szót sem értettem az imából, mégis úgy tűnt nekem, mintha érteném. A valóságban a szavakat nem értettem, de az ima hangulata, és főképp az Istennel való kapcsolat megérintette a lelkemet és ez az érintés hatott rám úgy, mint az értés. Nem a szavakra figyeltem, hanem a hanglejtésre. Mint zsongó, ritmikus ének, úgy zengett az apácák imádsága. Ringatott a zene. - Milyen jó itt, gondoltam, a jó Isten most itt van. Egész közel van. Itt áll mellettem. - Nagy, édes boldogság ömlött a szívemre. Pihentem csendesen a jó Isten mellett. Egyszerre csak, a szívem mélyén, kivirult egy dalocska. Honnan jött? Nemtudom. Mint ismeretlen mélységből buggyanó forrás, egyszerre csak ott csörgedezett a szívemben. És vígan, ujjongóan csilingelte bennem: - Én a jó Isten kislánya vagyok! Letelt az üdülés ideje. Megkezdődött az iskola. Rég elfelejtettem már a betegséget. Elfelejtettem az apácák házát is; elfelejtettem a jó apácákat és az öreg pap bácsit is. Minden elmerült a felejtésben, csupán egy dolog maradt meg. A szívem mélyén megmaradt adalocs- ka; - Én a jó Isten kislánya vagyok! Esténként, miután gépiesen elmondtam az esti imádságot, amire otthon tanítottak, alig vártam, hogy eloltsák a lámpát és mindenki kimenjen a szobából. Mikor végre sötét lett és én egyedül maradtam, akkor szorosan magamhoz öleltem a párnámat és azt mondtam: - Istenem, én a Te kislányod vagyok! A Tied vagyok! - Ez volt az én nagy és igazi imádságom. Magam sem tudom miért, úgy képzeltem, hogy a jó Isten a jobboldalon van, abaloldalon pedig az ördög leselkedik rám. Nem szabad tehát az ágyban a baloldalra fordulnom, hanem mindig jobbra. Ott van a jó Isten meg az angyalok serege. Gondosan ügyeltem hát, hogy mikor azt mondom: - Istenem, én a Te kislányod vagyok, - akkor a jobb oldalra feküdjek. Megtörtént, hogy éjjel arra riadtam fel, hogy a baloldalon fekszem. Ilyenkor rémülten és gyorsan átlendültem a jobboldalra és ismét elmondtam az imát: - Én a jó Istené vagyok! Megkomolyodtam. Nem is érdekeltek a gyermekes játékok. Szerettem egyedül lenni a kertben. Ilyenkor, az egyedüllét csendjében, egy belső hangot hallottam magamban. Ez a belső hang megmondta, hogy mit hogyan kell tennem. Volt nekem szép, nagy kulcsos naplóm is. A szüleim azt mondták, ha naplót akarok vezetni, írjam le mindennap a nevezetesebb esemé-
