A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
31 Szépséges, édes, első napiáldozások! Ki tudná elzengeni azt a varázserőt, azt a kegyelem-folyót, ami belőletek áradt?! Ezekre lelkemnek nincsen szava. Nem is akarom leírni Neked, Istenem, hiszen Tevelem voltál... Csak emlékezni akarok rá és fel akarom ajánlani Neked ezt a nagy emléket. Ez a mi első összeborulásaink édességének emléke. A munka sem tűnt már hajszának. Nem volt probléma. Nem kellett kérdezni: kiért? minek? Volt már életcél: az Isten. Volt már út: a tökéletesedés. Minden simának tűnt, szépnek és egyszerűnek. A munka nem fárasztott. Egy év alatt többet tudtam végezni az egyetemen, mint az előző két évben, és nem lankadtam, pedig sokkal korábban keltem fel, hogy hajnalban, titokban szentmisére mehessek, és lemondtam a reggeliről, hogy szentáldozáshoz járulhassak. Nemkellettmár küzdeni az árral. A szennyes emberek árja ugyan most is tombolt körülöttem, de nem ért hozzám. Mintha valami sajátságos üvegbura védene. Az ár csak nyaldossa a bura külső falát, aztán lesiklik róla. Én meg ott maradok az üvegbura falán belül: épen, tisztán, biztonságban. Megszentelő kegyelem: te csodás védő bura! Mikor reggelenként, titokban a Bazilikába jártam, milyen különös boldogságot adott a mise hallgatás lelkemnek! De legjobban kedveltem a vasárnapi szentmisét, mert akkor szentbeszédet is hallgathattam. A prédikáció: az Evangélium... Szívem drága könyvének igéi, amit hangosan hirdetnek! Mindez milyen új és boldogító volt! A szentmisék hallgatása, a napi áldozás, a gyakori szentgyónás, a katolikus lelkikönyvek olvasása, és maga a kegyelmi állapot, olyan kimondhatatlan, édes örömet fakasztottak bennem és színültig betöltötték lelkemet olyan mély békével és boldogsággal, amilyenről álmodni sem mertem. Már a katekizmus tanulmányozása közben is szépnek, igaznak, vonzónak tűnt előttem a katolikus vallás; vágyódtam nagyon Krisztus szentségei és az Anyaszentegyház világossága után. De hogy a gyakorlati megvalósításban mindez ily nagyfokú boldogságot nyújt a léleknek, ezt nemcsak hogy nem reméltem, de elképzelni sem tudtam. Ez az újszerű boldogság, az Istennek ez a hatalmas, váratlan ajándéka, minden szónál, érvnél, meggyőzőbben bizonyította azt, hogy Krisztus az igazi Messiás. Nincs olyan hitvédelmi irat, mely jobban tudná ezt előttem bizonyítani, mint ahogy maga a jó Isten bebizonyította. Áldalak Uram, és dicsérlek! Valóban kellett az a Messiás eljövetele előtti sötétség, az a kínos keresés és várás, valóban kellett a Krisztus nem ismerése ahhoz, hogy igazán felismer-
