A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-12-01 / 12. szám

Orbán Miklós S.J., Róma 9 ROMAIElETKEPEK XXIII. Mióta karácsony a karácsony? Az Egyház karácsony éjjelén hivatalos imádságának, a zsolozs­mának zsoltárai között a Szentírásból és a Szentatyák műveiből vett olvasmányokkal elmélkedik a második isteni személy, az Ige meg­testesülésének titkáról. Nagy Szent Leó pápa egykori szentbeszédé­nek méltóságos szavai buzdítják évről évre a kereszténységet, hogy örüljön és örvendezzen, mert Megváltónk megszületett. Az 5. szá­zad derekán lelkesítette örömre Nagy Szent Leó pápa, Róma akkori püspöke, köréjegyűit híveit, de oktatta is egyben, mert a fiatal egy­ház egy még szinte mindenestül pogány környezetben élt. Mire oktat­ta? Arra is, hogy akik szavát hallgatják ne higgyék, hogy a napisten újjászületéséről van szó és ne tekintsékjézus Krisztus születése napját a nap-kultusz egy új kifejezésének. Ez a kis adat is elég ah­hoz, hogy megállapíthassuk; több mint 1500 éve a karácsony bizony már karácsony, azaz Natalis Domini, az Úr születésének az ünne­pe. Hogy miért választotta a fiatal egyház a dec. 25-ét a Megváltó születésének az évfordulójául, erre a választ nem ott kell keresnünk, ahol az első pillanatra, gondolnánk. Az apostoli hagyomány semmi közelebbit sem rögzített arra vonatkozólag, hogy milyen évben, mi' lyen hónapban és milyen napon köszöntötték a Betlehem környéki pásztorok azt az újszülött gyermeket, akit az angyalsereg híradása szerint csakugyan pólyába csavarva és jászolba fektetve tuiáltak.Dá- vid városának közelében egy elhagyott pásztortanyán. Az Egyház legősibb ünnepe a húsvét meg a pünkösd mozgó ünnep volt mindig. Azaz a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtöltéhez igazodott, mert ebbenazsidó naptárt követte. A karácsonynál korábban kezd­tékünnepelni a Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, azaz hitünknek azt a titkát, hogy "az Úr angyala köszönté Szűz Máriát és ez méhébe fo-

Next

/
Thumbnails
Contents