A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
34 ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK Teljesfokú kölcsönösség keleti szakadár testvéreinkkel ra irányítja tekintetünket. Ha csak kissé is figyelmesebben elemezzük akár a zsinati tárgyalásokat, akár a zsinati határozatokat, akár a legutóbbi pápák cselekvési módját, lehetetlen észre nem vennünk, hogy a katolikus egyház valami kivételesen megilletődött szeretettel és gyengédséggel viseltetik a szakadár keleti egyházak iránt. A katolikus egyház érzületét a legvilágosabban kiolvashatjuk VI. Pál pápának abból az igazán testvéri lépéséből, amellyel magához ölelte Athenagoras konstantinápolyi pátriárkát, a szakadár keleti egyházak tiszteletbeli fejét. Mind XXIII. Jánosnak, mind VI. Pálnak a cselekedeteiből, mind a II. Vatikáni Zsinat állásfoglalásaiból az kétségtelenül kiviláglik, hogy a katolikus egyház őszintén, forrón kívánja annak a szakadásnak a megszűnését, amely kezdődött az efezusi (431) és a kalcedóni zsinattal (451) és végleg beteljesült a XI. században, amikor is megszakadt a közösség a keleti pátriárkátusok és a római apostoli szék között. Lehetséges-e szomorúbb tény, mint az a szakadás, amely létrejött egyrészről olyan keleti egyházak közt, amelyek különféle apostolokra vezetik vissza eredetüket, másrészről a római egyház közt, amely Sz. Péter apostoltól származik? Gazdag lelki örökség. A katolikus egyház, a szakadár ban, készséggel és őszinte tisztelettel elismeri, hogy a keleti egyházaknak van egy igen értékes, sajátos, a nyugati egyháztól néha eltérő, lelki öröksége: különféle liturgiái szertartások, egyházi intézmények, hagyományok, sajátos lelkiség, a kinyilatkoztatott igazsá"A szakadár keleti egyházak, a kegyelem sugallatának engedve, jussanak el a katolikus egyházzal való közösségre". Szakadár egyházak. Szentséges Atyánk ebben a hónapban a szakadár keleti egyházakkeletiekre vonatkozó határozató-
