A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
33 Azt mondják ugyanis: Csak, csak mi! Gyújtsd egybe Izrael törzseit és add ki örökségünket úgy, mint régen. Könyörülj népeden, Uram, hiszen nevedet viseli és könyörülj elsőszülötteden, Izraelen! Könyörülj a szent városon, Jeruzsálemen, Te lakóhelyeden. Töltsd be Siont a dicséret énekével és templomodat te dicsőségeddel! " (Eccl. 36.1,6,10. 12,13-16.) Izrael története hasonló a hernyó életéhez. A babiloni fogságig! hernyó volt Izrael. Külsőleg alig különbözött korának többi népeitől. Örült, gyűlölt és háborúskodott, ő is, mint a többi államok. "Csak" épp hogy neki más hite volt. De éppen ennek a hitnek kell betudnunk, hogy míg Egyiptom, Babilónia, Asszíria, s a többi kis és nagy országok Izrael körül elpusztultak vagy leszerepeltek; addig ő nem pusztult el, csak elváltozott. A földies, test szerinti Izraelt eltemették Jeruzsálem leomló városfalai. Ez volt Izrael hernyókora... Am a pusztulásból új élet született: a lelki Izrael, a hit és IMes- siás-várás színes, kicsi pillangója. Az átalakulás kínos és fájdalmas volt. Akárcsak az anyaság is az. Az emlékezés újra meg újra fölszakítja a régi sebet; ám a hit pillangója gyorsan Isten felé száll: "isten kegyelmeit éneklem szüntelen Hűségedet mindörökké hangosan hirdetem... Meddig maradsz Uram, elrejtve még? Haragod tüze lánggal meddig ég? Emlékezzél Uram, hogy mi az élet! Emberfiák hogy milyen semmiségek! Hol van olyan élő, ki nem lát halált S pokol kezétől óvhatja magát? Hol van Uram a régi irgalom, Mit Dávidnak esküdtél egykoron? Nézd meg Uram, szolgáid gyalázatát, Keblemben hordozom a nemzetek minden erőszakát, Mellyel gyaláznak ellenségeid, Amellyel meggyalázzák Fölkented lépteit... Áldott legyen az Ur mindörökké. Amen. Amen. (88. Zsoltár.)
