A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-11-01 / 11. szám

I

A MINDENNAPOS KERESZTÉNY ÉLET

11. Részvét mások szenvedése iránt

"Ki gyönge, hogy én gyönge ne len- nékf- (Sz. Pál 2. Kor. 11,29.)

Egy-egy nagy tömegszerencsétlenség idején szinte mindenki azt kérdezi: "Mivel tudnék segíteni?" - És a nagylelkűség csodálatos kitöréseként megindul a szerencsétlenek felé az adományok áradata, amely tanúskodik az emberiség együttérzéséről és a keresztény szerétéiről. Deugyanily buzgóknak kell lennünk lelki megsegítésüket illetőleg is.

Szenvedő embertársaink nagyon is rászorulnak imáinkra. Csak az ima tud lehatolni a lélek mélyére. A nagy szenvedések idején az emberi szó, vigasz üresen cseng, egyedül Isten képes csak meggyógyítani a sebet, amelytől a lélek szenved, egyedül Ő gyújthatja ki a lélekben a remény fénysugarát.

Reménytkel tő részvétnyilvánítás.

Miután imánkkal megteremtettük az Isten akaratában való gyermeki megnyugvás légkörét, még egy további kötelességünk van szenvedő testvérünk iránt. Nyugodtan meg kell magyaráznunk neki a szenvedés értelmét. Ki nem érzi, mily üresen csengenek ilyenkor a szokásos részvétnyilvánítás szavai, ameiyek semmi kapcsolatban sem állnak az örökkévalósággal, a viszontlátás reményével, a föltámadással. Hogyan vigasztalhatjuk meg az édesanyát gyermeke sírjánál? Mit mondhatunk egy asszonynak, aki férje életéért aggódik? Ne felejtsük el ilyenkor, hogy mi állandóan Krisztust hordozzuk magunkban, és Nála vannak az örökélet igéi. Vigyük, terjesszük az Ő ígéretét, ezeket a reménytadó szavakat, amikor gyászolókkal találkozunk. Nem beszélhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük. Nem elégedhetünk mega szokásos részvétnyilvánítással, még kevésbé a pogányok üres vigasztalásával. Keressük fel a szenvedőket. Beszédmódunkból ért-