A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
43 bernae tájékán fogadták. Különös bevonulás lehetett; egy a közrend fölforgatásával vádolt rab, aki sátorponyvakészítő létére, mint római polgár egyenesen a császári törvényszékhez fellebbezett, néhány fáradt katona, akik egy keleti szekta titkos varázslóját látták a fogolyban, és a római külvárosok népe köréből néhány ember, férfiak, akik mint várvavárt rokonukat köszöntötték a messziről kísért idegent. így érkezett meg Tarzusi Szent Pál Rómába. Nem nehéz megtalálni a helyet, ahol az itteni keresztények először köszöntötték, de annál jobban vitatkoznak afölött, hogy hol is volt Szent Pál római lakása, az a szobácska, ahol a tekintélyesebb zsidóknak a Messiás eljövetelét hirdette és látogatóit fogadta; Efezusban, Kolossében, és Filippiben hagyott híveinek leveleit írta. Rab volt, de rabsága inkább csak internálásnak számított. Katonát rendeltek melléje, de való- szúiúlegnem volt vele összebilincselve, így járhatott-kelhetett. Megbíztak benne, mert ahogyan ügyét ismerték, a vádakat inkább áská- lódásnak tartották. Szent Lukács, Pál titkára, krónikájában így vezeti be a római két évet: "Két álló esztendeig maradt bérbevett szállásán, mindenkit fogadott, aki betért hozzá, és nagy bizalommal akadálytalanul hirdette az Ur Jézusról szóló igazságokat". De evvel a mondattal Lukács krónikája váratlanul véget is ér. Ami többet tudunk, azt a szóbeli hagyományból tudjuk. Ez a hagyomány pedig, sajnos, egyáltalán nem olyan eseményekközeli időkből származik, mint Lukács krónikája. Nagy történészek és szentirástudósok kutatták, hogy hol is lakhatott Rómában Szent Pál. Abból a feltevésből indultak ki, hogy valamelyik kaszárnya közelében vehetett ki egy szobát. De hol? A Palatínuson, vagy a Caelius dombon, vagy azon a helyen, ahol ma Szent Sebestyénbazilikája emelkedik? Wieseler, Momsen, Hamack is szeretett volna választ kapni erre a kérdésre, de a történettudomány csak sötétben tapogatódzik. Mások viszont avval érveltek, hogy Pál nem valaki pogánynál, hanem az első keresztények körében vagyis a főváros zsidónegyedében vett magának lakást. De Szent Pál idejében ez a negyednem ott feküdt, ahol ma a római zsidóság üzletei nyílnak. Egy 1245-ből származó okirat szerint, a mai igazságügyi palota helyén, vagy valahol a közelben volt az a hely, amelyet a nép, csak mint Pál lakása helyét emlegette. Viszont ezt az érvet avval támadják meg, hogy az okiratban említett Pál nem Szent Pál, hanem egy Pál nevű polgár. Akárhogyan nézzük is a dolgot, semmi biztosat nem tudunk arra vonatkozólag, hogy hol lakhatott első fogsága idején a népek apostola. 63 tavaszán a császári bíróság fölmentette az apostolt. 1