A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 9. szám

39

lönös, lélekbevágó kérdések; - Miért vagyunk a világon? Ki az Isten? stb. Nekem úgy tűnt, hogy ezek a kérdések oly nagy mélységet fednek, hogy ezekre nem is lehet válaszolni. Mégis ott volt a felelet minden kérdés után: rövid, egyszerű, világos, logikus válasz.

Haza vittem a katekizmust. Otthon újra elolvastam azt a részt, amit a kedves nővér elmagyarázott. Minden felelet elolvasása után, behunytam a szememet és azt kérdeztem; - Istenem, a Te hangod ez? Es megdönthetetlen bizonyossággal jött a válasz: - Ez Istentől jön.

Boldog izgalomban égve, tovább tanulmányoztam a katekizmust. Milyen bámulatosan kiépített vallás ez! Es lám; tanítása, aSzent- írásra, az isteni kinyilatkoztatásra támaszkodik. Innen merít, erre vezeti vissza megállapításait. Lassanként kialakultak lelki szemeim előtt a hitigazságok. De vajon egy idegen vallás tételei ezek? Nem. A Bibliából, az Ur szavából sarjad az egész. Ezeket az igazságokat keresem én régóta. Ezek az igazságok világítanak. Életbevágó és életet fakasztó igazságok. En hiszem ezeket.

A katekizmus tanulmányozása közben elérkeztünk a szentségekről szóló fejezethez. A szent keresztség szentségéből végre megértettem az Evangélium szavait (Ján. 3,5.) Megértettem, hogy lehet "újjá születni vízből és Szentlélekből".

De a legnagyobb felfedezés, a leglélekbemarkolőbb újdonság számomra: a bűnbocsánat szentsége, a gyónás. Hogy a katolikusok szoktak gyónni, azt már tudtam, de a gyónás lényegéről sejtelmem sem volt. Mikor gyermekkoromban édesapámmal Olaszországban utazgattunk, sok katolikus templomot néztünk meg belülről. Engem csak a festmények és a szobrok érdekeltek, mert gyűjtöttem a reprodukciókat. A vezető azonban minduntalan felhívta a figyelmünket egy faragással diszített, furcsa faalkotmányra és azt mondta, hogy nézzük meg jól ezt a gyóntatószéket, mert értékes, régi műremek. Meg is néztem alaposan, csodálkoztam is rajta, csak azt nem tudtam elképzelni, hogyan is használják ezt a furcsa szekrényt? Később, aiz iskolában gyakran láttam, hogy a katolikusok időnként kötelező gyónásra mentek. Ilyenkor összebújtak, sugdostak. Egyszer különösen nagy volt a riadalom. A növendékek megtudták, hogy nem az iskolai tisztelendő úr fog gyóntatni, hanem egy idegen pap, akinek sűrű fekete szemöldöke volt és emiatt igen szigorúnak látszott. Az egyik katolikus lány ijedten odakiáltott hozzánk: - Boldogok vagytok, ti zsidók, nektek nem kell gyónni! - E nyilatkozat hallatára megsajnáltam őket és azt gondoltam magamban: - Szegény katolikusok, igazán szerenI