A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 9. szám

24

Béky Gellert S.J.

®íps?sim» idshbm^

'ffa'ü'as&a

Izrael bölcsei többször fölvétet- ^ ték maguknak a kérdést; Vajon mindig így volt ez, miótaember él a földön? Mindig volt szenvedés? Kezdettől fogva meg kellett halniuk az embereknek? Ne lettvolna soha olyan boldog korszak a történelemben, amikor arcuk verítékezése nélkül ették az emberek a drága kenyeret? Amikor férfi és nő még egyenrangú segítőtársak voltak, amikor igazán boldog volt mindenki? Mindig vétkeztek az emberek? S ugyan milyen szemmel nézi Isten a bűnt? Mit szól O a mi életünkhöz?

Ezer ilyen és hasonló kérdés függött Izrael fölött a hit egén. S a bölcsek megpróbáltak feleletet adni ezekre a fontos kérdésekre. Azt mondták, hogy nem volt ez mindig így a földön.

Izrael hitt a világ Teremtőjében. Tudta és vallotta, hogy Isten szépnek és jónak alkotta a mindenséget. Nem is csak a választott népre van gondja. Minden népnek gondviselő Atyja. Ezért nevezi Egyiptomot kedves népének és Asszíriát kezei alkotmányának. De Izrael mégis több ezeknél. Annyival több Izrael a pogányoknál, ameny- nyivel nagyobb Jávé becsülete a pogány istenek becsületénél. Izrael az O öröksége. Különben Egyiptom fiai épp olyanok előtte, mint Izrael gyermekei. Hiszen Egyiptomot és a környező népeket éppúgy O igazgatja, vezeti történelmük során, mint Izraelt. (Amosz 9. 7.)

A zsidók ugyan sokszor szerették volna Isten általános szere- tetét és minden népre kiáradó könyörületes irgalmát kizárólag magukra korlátozni. Szinte féltékenyek a pogány ok szerencséjére. Ezért botránkoznak nem egyszer azon, hogy Isten nekik is kegyelmez bűn- bánatuk láttára. Még Jónás próféta is dacos ellenkezéssel nézi, mint menekül meg Ninive városa Isten pusztító haragja elől. Jávé azonban finom isteni gúnnyal leckézteti meg az önző prófétát: Ti emberek,

asm. [inasa*

ip&R&wgg®®