A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
II tésüknek direkt és konkrét módon eleget tenniük. Sajátos illetőségük és felelősségük tudatában dolgozzanak a társadalom tagjaiként az élet megújításán. Az Isten országának az igazságosságát terjesszék. A földi életet úgy kell megújítani, hogy saját törvényeit tiszteletben tartva alakuljon át a keresztény élet elvei szerint, feleljen meg az idő, a hely és a nép követelményeinek. Ennek az életet átalakító apostolkodásnak egy sajátos területe a szociális akció, de a zsinat azt kívánja, hogy ez az apostolkodás az élet egészét, főként a kultúrát átfogja. Mi jellemzi legjobban a világi hívek apostolkodását? A zsinat erre is válaszol. Válasza egyszerű: a szeretet. Minden apostolkodásunk forrása és ereje a szeretet. A főparancs így hangzik.: szeresd az Istent teljes szívedből és szeresd felebarátodat mint önmagadat. Ez a főparancsolat új nyomatékot kapott, amikor Krisztus kijelentette, hogy mindenfelebarátunkban tulajdonképpen őt magát szeretjük. Amikor az tír Jézus emberi természetet vett magára, közte és az emberiség között természetfeletti kapcsolat jött létre. Azt hirdette, hogy tanítványainak legsajátosabb ismertető jegye, hogy szeretik egymást. Az ősegyház az eucharisztia ünneplésével juttatta kifejezésre a szeretetnek ezt a kötelékét. Krisztus testét és vérét szeretetlakoma módján vették. Az egyház azóta is mindig hirdette és hirdetni is fogja, hogy joga és kötelessége a felebaráti szeretet gyakorlása. A szegények és betegek gondozása, az Ínségesekkel valótörődés az egyház legfőbb gondjai közé tartozik. Ma, hogy a népek között a távolságok csökkentek, az emberiség nagy család lett. Az egyház számon tartja tehát, hogy ahol csak szükség van élelemre, orvosságra, munkára, oktatásra, ahol csak betegek, hazátlanok, be- börtönözöttek szenvednek, oda el kell érnie segítő kezének. A felebaráti szeretetnek ez az egész földet átfogó kötelessége azokat kell, hogy cselekvésre késztesse, akik anyagi eszközök birtokában vannak. De az adakozó tiszta szándékát nem szabad sem az önérdekre való törekvésnek, sem hatalmi szenvedélynek beszennyeznie. Tartsuk tiszteletben méltóságát és szabadságát annak, akit segítünk.Tekintsük szabálynak: tegyük meg azt, amire az igazságosság alapján kötelesek vagyunk. Ne minősítsük szeretetaktusnak, ha csak azt tesszük, amit az igazságosság alapján amúgy is kötelességünk. A bajt ne csak tünetileg, hanem okaiban is orvosoljuk. Úgy segítünk másokon, hogy segítségünk eredményeként az, akit talpraállítunk, később egyedül is meg tudjon a maga lábán élni. íme a világi hívek apostolkodásának a nagy területe, kapcsolódjanak be a szociális gondozás magán-, köz- és nemzetközi intézményeibe.
