A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
39- A vörösöket lövik a japánoktól visszahagyott kooperáló katonák. Most már világos volt, hogy óvatosnak kell lennünk. Az elvonuló japán katonák hátrahagyták a velük együtt dolgozó kínai csapatokat jól fölszerelve. A vörösök vadásztak ezekre a csapatokra. Nem az emberekre, hanem fegyvereikre és lőszerükre. Ha lövés nélkül meg- adtákmagukat, akkor hozzájuk állhatták, vagy hazamehettek. Hanem, akkor kisebb-nagyobb háború kerekedett a csapatok száma szerint. Sok vörös kézben volt már japán fegyver. De voltak makacs, nem alkuvó csapatok is. Különösen, ha személyes bosszúról volt szó. Ha a vörösök megöltek valakinek a családjából egy embert, akkor az idősebb fiú könnyen a japánok mellé állt és megesküdött, hogy annyi vörös katona élete fizet a családtagért, amennyi csak puskája elé kerül. Visszafordulni mégis keserves gondolatnak túht. Előre se mehetünk. Alkonyodott. Belénklőhet akármelyik csapat. Elveszik az öszvért, kocsit. Ha ránk ismernek, életünket nem veszik, de hátha előbb lőnek, mint ránk ismernének? A lovak szügyig álltak a vízben. Ki kellene a kocsit emelni a szántások közé. De így könnyebben észre- vesznek bennünket. A puha, átázott szántáson visszafelé nem mehetünk. A fáradt öszvérek meg sem mozdítanák a kocsit. Vártunk. Sötétedéssel megszűnt a lövöldözés. Alig láttunk az orrunkig már. Gyerünk! Keserves út volt. Az öszvérek fáradtan, nehezen és ideges horkanással emelgették lábukat. Az árok széléről - mi gyalogosok - egyre gyakrabban léptünk félre és csúsztunk a sárba. Éjfél lehetett már, mire a faluba értünk. Fáradtan, mint a vert kutyák. Az ajtóba futó misszionárius elszörnyedve nézegetett ránk lámpája fényében. Mindegy, födél alá jutottunk. Az öszvéreket közösen fogtuk ki és úgy vezettük itatni, mint valami nagy-úri vendégeket. Nem ittak. A kocsis vállat vont, csóválta a fejét.- Elegen leszünk az öszvérhúshoz, - állapította meg. Másnap reggel első gondunk az öszvérek megnézése volt. Feküdtek, mint a hullák. Két hét kellett, míg újra kocsiba lehetett fogni a két szerencsétlen állatot. En csak egy napot pihentem, nem voltam annyira odáig, mint az öszvérek. (Folytatjuk)
