A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6. szám
7 sen biztos arról, hogy üdvözülni fog, hacsak külön kinyilatkoztatást nem kapott erre vonatkozólag. Ez igaz. Azonban a teljes azaz minden tévedést kizáró bizonyosságon kívül van ún. erkölcsi bizonyosság is, amely legalábbis kizár minden józan és észszerűfélelmet. Az élet legfőbb kérdésében csak ilyen erkölcsi bizonyossággal győződhetünk meg a dolgokról, és ez teljesen kielégít minket. Az erkölcsi bizonyosság alapja a tanúk szavahihetősége és megbízhatósága, amivel például egy történelmi tényről bizonyságot szerzünk. Minden alapunk megvan erre az erkölcsi bizonyosságra a nagyígéretet illetőleg, mégha azzal az Isten által szavatolt biztonsággal nem is rendelkezünk, amivel pl. a dogmákat elfogadjuk. Egy másik tudományosnak látszó ellenvetés azt hangoztatja, hogy a végső állhatatosság mindig Isten ingyenes ajándéka, tehát azt nem lehet kiérdemelni semmiféle jócselekedettel sem. Ez is igaz, ha az igazságosság alapján való kiérdemlésről beszélünk, amivel pl. a munkás kiérdemli munkabérét. Ezen felül van az ún. "méltányosság" alapján nyugvó érdem is, amely nem saját cselekedeteinkre, hanem Isten nagylelkűségére és irgalmára támaszkodik. A nagyígéretbe vetett bizalmunk végső alapja éppen ez: Isten nagylelkű irgalmassága, amit maga Jézus is hangsúlyozott, amikor így vezette be ígéretét: - "Szívemtúláradó irgalmából megígérem neked, hogy Szívemnek mindenható szeretete megadja mindazoknak... " Voltak, akik attól féltek, hogy a nagy ígéret nyilvánosságra hozatala és terjesztése erkölcsi lazaságot fog maga után vonni, mert akik elvégezték, felszabadítva érzik magukat minden erkölcsi kötelezettség alól, hogy jó életre törekedjenek, hiszen üdvösségüket úgyis bebiztosították már. Világos azonban, hogy ha valaki eleve ezzel a szándékkal végzi el a kilenc áldozást, méltatlanul eszi az Úr szent Testét és issza az O Vérét, s ezzel ítéletet eszik és iszik magának, a Szentírás szavai szerint, és nem teljesíti az Úr Jézus által megkívánt feltételeket. A szentáldozások célja ugyanis, hogy Jézust engeszteljük velük magunk és mások bűneiért, és az 0 tetszését keressük. Ezt csak méltó és érvényes szentáldozásokkal lehet elérni. Nincs kizárva viszont az, hogv miután valaki méltóképpen elvégezte a nagykilencedet, később ismét visszasüllyed a bűnbe, s talán a vakmerő bizakodás gondolata is felébred lelkében. Ellensúlyozhatja azonban nála is ezt, amit előzőleg a bizonyosságról mondottunk. Csak erkölcsi bizonyosságunk van mind arról, hogy az ígéret Istentől származik, mind pedig arról, hogy mi valóban teljesítettük a kívánt feltételeket, azaz, hogy a ke-