A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6. szám
6 zák az ígéret értelmét. Egyesek, tévesen, annak tulajdonítják az ígéret üdvös hatását, hogy a kilenc egymásutáni hónap elsőpéntekén végzett szentáldozás már önmagában véve az esetleges bűnös szokások elhagyását és a vele járó áldozatok miatt számos erény gyakorlását foglalja magában. Istenkegyelmével továbbra is kitartanak a jó életben, és így elnyerik a végső állhatatosság nagy kegyelmét. E szerint a magyarázat szerint tehát az eredmény oka a huzamos időn át, rendszeresen végzett szentáldozás. De ha ez a helyzet, miért nincs ugyanilyen üdvös hatása a más napokon végzett szentáldozásoknak? Mások feltételezik, hogy az ígéret a megkívánt szentáldo- zásokonfelültermészetesen megköveteli a parancsok megtartását és egyéb erények gyakorlását, vagy a szentáldozások különös buzgósággal való végzését, vagy a vakmerő bizakodás később való felébredésének kizárását. Mindez azonban önkényes be lem agy aráz ás és az ígéret értelmének megváltoztatása lenne. A szentáldozásoknak természetesen érvényes, jó szentáldozásoknak kell lenniük, s ez eleve megköveteli, hogy a kilenced végzése idején az illetőnek szándékában legyen a parancsok megtartása és a jóban való kitartás. Ha azonban későbbi élete folyamán bűnbe esnék, akár még a vakmerő bizakodás bűnébe is, ez nem hatálytalanítja az ígéretet. Sőt, éppen ennek lehetősége teszi szükségessé a külön ígéretet, hiszen azok számára, akik mindig megtartják a parancsokat és állhatatosan kitartanak a jóban, nincs szükség külön íjgéretre ahhoz, hogy üdvözülni fognak. Erre vonatkozólag Isten már általában megígérte mindenkinek az üdvösséget. A nagyígéret tehát elsősorban nem a buzgóknak és jóknak szól, hanem a bűnösöknek. Más, félénk lelkek, akik nem mernek hinni az ígéret rendkívüli nagyságában, azt tartják, hogy Krisztus csak külön kegyelmet ígért a jó halálhoz a feltételek teljesítőinek, azt azonban nem szavatolja, hogy azok közre fognak működni ezzel a kegyelemmel, s így valóban megmentik lelkűket. Ezek szerint tehát csak remélhetnek az üdvösségben, csak valószínűnek tarthatják, de nem vehetik biztosra. Az ilyen magyarázat világosan ellenkezik az ígéret kétséget kizáró szavaival: "Szívem megadja nekik a végső tőre- delem kegyelmét". Erről pedig csak akkor lehet szó, ha az illető közreműködik a neki felajánlott kegyelemmel. A végső töredelem biztossá teszi egyúttal az üdvözülést is. Legalábbis látszólag már megalapozottabb az az ellenvetés, hogy a tridenti zsinat tanítása szerint senki sem lehet telje-
