A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
15 ciológiai feladatokkal bízta meg. Amikor az 1944. július 20-i siker- telenHitler ellenes merénylet után Hitler a rádióban Staufenberg nevét megemlítette, P. Delp tudta, hogy a náci rendszer süllyesztőjét nem kerülheti el. Figyelmeztették, hogy meneküljön, de éppúgy a városban maradt amint a bombatámadások idején sem hagyta el munkahelyét. A merénylet után egy héttel túnt el nyomtalanul. Csak hónapokkal később sikerült megtudni, hogy melyik börtönben várja halálát. Berlinben a politikai rendőrség a vizsgálati fogság után is ismételten visszakérte áldozatát. Megismerhette mindazt a szörnyűséget, amellyel a náci rendszer áldozatait újabb áldozatok denunci- álására akarta kényszeríteni: éheztették, kínozták, idegileg is kimerítették. Lelki erejét nem tudták megtörni, a várt válaszok helyett olyan válaszokat adott kínzóinak, amelyek hazugságaikat és gyűlöletre épített egész rendszerüket újból és újból leleplezték. A halálnak majdnem biztos, de még hosszú sok szenvedésének mindennél biztosabb tudata érlelte ki leikéből azokat a gondolatokat, amelyek a Kereszt királyi útján járó lélek nagyszerű tanúságtételét jelentik nemcsak a ma, hanem minden kor minden üldözése alatt szenvedő keresztény számára. így készül utolsó fogadalmára is. Börtönben a halálos ítéletre várva veszi számba azokat a természetfölötti értékeket, amelyek védelmére és továbbadására mint pap és mint szerzetes egész életét fölajánlotta. Utolsó fogadalmainak szövegét nem oltár előtt mondja, hanem a börtön fogadószobájában. Két jezsuita rendtestvérével beszélgetve, hogy az őr és a börtönfelügyelő gyanút ne fogjon, mondja el fogadalmainak szövegét és írja alá a fogadalmi formulát. így kötötte magát elszakíthatatlanul a Jézustársaságához akkor, amikor fölmentését és szabadlábra helyezését ígérték neki a Gestapóban, ha a rendből kilép. "A jó Isten ezen a napon annyira gazdagon áldott meg - írta naplójában - hogy ilyen gazdagságról soha még álmodni sem mertem volna. Ki merné azt állítani, hogy a szenvedő ember hiába kiált az ég felé, mert a szenvedő számára az ég megnémul". Tudja, hogy börtöne ítélet nélkül is siralomház, öntudatosan vállalja is várt halálát. Mindennek ellenére úgy látja olykor, hogy nem egészen reménytelen a szabadulása. De 1945 januárjának elején naplójába ezeket a sorokat írja: "Érdemes meghalni azért, mert az ember hisz hazájának jobb jövőjében; érdemes meghalni azért, mert az ember hisz egyházában és abban, hogy ez az egyház ennek a népnek megadja a szociális igazságosság rendjét. Milyen sokan vannak, akik ezért a nagyon sokért nem hajlandók életüket adni".
