A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
16 Moltke pőrének vádlottjai napról napra várják a náci rendszer összeomlását. Január 9-én és 10-én folytatják le a port, amelynek ítéletét a rendszer eleve meghatározta. 11-én hirdették ki az ítéletet. A jezsuitát halálra ítélték. Két hétig készülhetett kivégzésére. 1945. február 2-án aberlin-plötzensee-i kivégző barakban tette teljessé halálával életáldozatát, váltotta valóra, amire fogadalmaival elkötelezte magát, járta véges-végig a kereszt királyi útját. Ma szülővárosában emlékkápolna hirdeti nevét, Münchenben utcát neveztek el róla, adieburgi gimnáziumban és a fuldai dóm kriptájában márványtábla örökíti meg hősi tanúságtételét. A berlin- plötzensee-i emléktemplom sírfeliratát is lehet olvasni, de a kőkoporsó üres, agyúlöletben fogant és gyűlöletben végóráit élő náci uralom azt hitte, hogy emlékét is kitörli annak, akinek mint áldozatának a testét megsemmisíti. P. Delp testét elégették, hamvait szétszórták. • Három hónappal később ugyanabban a Berlinben a város kapitulációja előtt, Hitler teteme fölött csapott magasra a láng, vele égett rendszerének minden tébolya és gonoszsága. A rommá lett városban, a megsemmisített országban pedig újra indult az élet P. Delp és vértanú társai keresztény tanúságtétele nyomán... BULGÁRIA. - Mozgó kiállítás. - A "Parti jen Zivot" című havi folyóirat beszámolója szerint, a kommunista párt egy állandó "kerekeken mozgó" ateista kiállítást létesített, a vallásellenes eszmeterjesztés szolgálatában. A kiállítás tartama alatt "tanulmányi köröket" rendeznek meg, hogy a résztvevőkkel "ateista és népszerűsített tudományos kérdéseket vitassanak meg". A lap felpanaszol ja azt, hogy az ateizmus terjesztőinek többnyire nincs meg a kellő fel készültségük, és azért csak immel-ámmal, bizonytalankodva vezetik le a "tudományos ateizmust" terjesztő gyűléseket, megbeszéléseket. Mind a mohamedánoknak, mind a keresztény egyházaknak "sikerült létezésüknek századai alatt az ember életének legfontosabb mozzanatait megfelelő szertartásokkal ünnepélyessé és megkapóvá tenniük. Ezen a módon maradandó hatással tudnak lenni híveikre". A lap szerinterre vezethető visz- sza az a tény, hogy még párttagok is templomban esküsznek még ma is, templomba hozzák gyermekeiket keresztelésre és minden áldozatra képesek azért, hogy pap temesse őket.