A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
7 „LEGYEN VILÁGOSSÁG"! mondá az Úr a teremtés első szakában, és lett világosság, fény, az isteni mindenhatóságnak és bölcsességnek az élettelen, anyagi világban a legcsodálatosabb miivé. Oly csodálatos,hogy a természet- tudomány még mindig csak tapogatózva találgatja, mi lehet annak a lényege. A fény gyorsaságban szinte versenyez a gondolattal. Míg a hangnál sebesebben haladó repülőgép hosszú órák alatt cammogja körül a földet, addig a fény hétszer teheti meg ugyanazt az utat - egy másodperc alatt! A fény meleget és derűt hoz a földre; a fény teszi láthatókká részünkre Isten remek alkotásait színben és alakban. Ahol éri, pusztítja a penészt és miazmát, életföltételeket teremt embernek, állatnak, növénynek. Ha árnyékba helyezünk egy növényt, az mintegy magából kikelve nyújtózik addig, míg a fényt el nem éri. A fény az ég mosolya, a természet öröme, a lélek gyönyörűsége. Valahogyan érthető, hogy egyes népek a fényforrást, a napot, a tüzet isteni tisztelettel illették. A fény természete és tulajdonságai miatt sok nagy gondolatnak lehet jelképes kifejezője. így fordul elő a Szentírás számtalan helyén, és így szerepel az Egyház szertartásaiban és a hívők vallási életében. Mivel a fény legkevésbé hordja magán az anyag ólomszárnyait, jelképe lett az Isten szellemi mivoltának. Már a régi pogány rómaiak Dies-piternek (Jupiter), a világosság atyjának nevezték főistenüket. A Bölcs, könyve (7, 26.) és Izaiás (60,19.) örök fénynek, világosságnak nevezik Istent. Sz. János írja levelében (1.1, 5.): "isten világosság, Benne nyoma sincs a sötétségnek". Ő az öröktől fogva való, nem teremtett fény; az igazság, a szentség, szépség és boldogság mérhetetlen óceánja; mind az érzékelhető, mind pedig a szellemi és természetfeletti fény teremtője és forrása. Fénynek nevezi jövendölésében Izaiás a Messiást is. "A
