A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-04-01 / 4. szám

4

P. Baják Mihály S.J.

ALLELUJA!

/

Hallelu-Jah; dicsérj étek az Istent! - az Ószövetségi Szentírásban egyes zsoltárok bekezdő vagy befejező akkordját képezi. A szintén ószövetségi hozsanna-üdvkiáltást jól ismerjük, hiszen minden szentmisében előfordul. Ennek eredeti jelentése volt: segíts hát! - de a használatban lassankint háttérbe szorult ez a jelentés, és üdvkiáltás lett belőle, olyan, mint nálunk pl. az "éljen" (Lásd Mt. 21,9.) Hasonló történt az allelujával is: az eredeti jelentés háttérbe lépett, és általános kifejezője lett a hálatelt, diadalmas, ujjongó hangulatnak. Különösen élénken hangzott fel az alleluja a zsidók húsvéti vacsoráján, mikor az egyiptomi fogságból való szabadulást ünnepelte a nép. Az Úr is énekelte az alleluját az utolsó vacsorán tanítványaival. Sz. Máté és Márk ugyanazzal a szóval utalnak erre: hymne- santes és ez a görög szó azt jelenti, hogy "miután dicsőítő éneket énekeltek..."

Az alleluja előfordul Tóbiás könyvében is (13,18.). Tóbiás magasztaló éneke így végződik: "(Jeruzsálem) összes utcái visszhangozni fogják: Alleluja! Dicséretet fognak mondani ezekkel a szavakkal: áldott legyen az Isten, aki fölmagasztalt mindörökre! "

Az Újszövetségben egyedül a Jelenések könyvében fordul elő az alleluja. A látó előtt Babilon pusztulásával megkezdődött a nagy istenítélet az istengyűlölő hatalmak ellen. A gőgös Babilon bálványimádásával és erkölcstelenségével megrontotta a világot és kiontotta a szentek vérét és így megérdemelte sorsát. Isten elleneinek buká- sánésIsten igazságos ítéletein felujjong a mennyei sereg: "Alleluja! Üdv, dicsőség, hatalom Istenünknek... " Es aztán tovább terjed az ujjongó ének: "Akkor nagy sereg énekét hallottam, mely sok víz zúgásához és erős mennydörgés robajához hasonlított: Alleluja! Az Úr, mindenható Istenünk, átvette az uralmát. Örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük Őt!" (Jel. 19, 1-7.) íme, ez az égi, diadalmas alleluja hangulata.