A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám

32 KATOLIKUS MISSZIÓK KINA. • A kommunista kormány a nyár derekán újabb megszorító rend­szabályokat léptetett életbe a katolikus Egyház életének végleges el­fojtása céljából. Hongkongba érkezett menekültek arról számolnak be, hogy a kormány betiltotta az utolsó vasárnapi iskolákat is, továbbá szigorúan eltiltja a katolikus szüló'ket attól, hogy gyermekeik nevelé­sét befolyásolják. A papoknak előírja azt, hogy a keresztség kiszolgál­tatásához minden egyes esetben külön kell az állami egyházügyi hatá­ság engedélyét kérelmezniük és ugyanakkor kifejezetten kötelezniük magukat arra, hogy kezeskednek a "kereszteltnek későbbi, kifogásta­lan állampolitikai magatartásáért". Amint az már a kommunistáknál mindenütt szokásos: a rendszabályok kihirdetésével egyidejűleg az egész sajtó heves támadásokat intézett az Egyház, a Vatikán, meg a pápák ellen. így pl. a "Kvangming" című pekingi napilap a legutóbbihárom pápának,főleg VI. Pálnak éles szavak­kal azt a szemrehányást teszi, hogy "tételeikkel el akarják altatni a szocialista államok forradalmi szellemét". A lap felfogása szerint a pá­páknak az a céljuk, hogy a békéről szóló beszédeikkel "az egész vi­lágot elkábítsák és félrevezessék”. A pápák "elősegítik a beszivárgást és felforgató tevékenységet a szocialista államokban" azzal, hogy nagy számmal küldik szét ügynökeiket, pl. a misszionáriusokat. A Va­tikán "az amerikai imperial izmusnak tanulékony eszköze", a misszio­náriusok meg a "neo-kolonializmus" rosszindulatú partizánjai". A kommunista kormányrendszer már régóta a katolikus Egyház tel= jes felszámolására törekszik. Miután kiutasították az összes külföldi hithirdetőt, azon voltak, hogy a kínai papságnak azzal a kis töredé­kével, amelyet sikerült idegzetileg összeroppantaniuk, egy kínai "nemzeti egyházat" létesítsenek. A Rómához hű papokat a lehető leg­súlyosabb nyomás alatt tartják, a hazafias papokat viszont szembeszö­kően támogatják. De ez a kommunisták által annyira sürgetett "haza­fias egyház" mindmáig nem talált számottevő hívőseregre a hőslelkű kínai kától ikusok közt. FORMÓZA. • Az idei iskolaévben négy új katolikus felsőbbtagozatú középiskola nyílt meg. Igya kától ikus középiskolák száma 21-re emel­kedett.

Next

/
Thumbnails
Contents