A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám

21

tás. A jámbor király Ezekiás buzgóságával fog hozzá, hogy a népet megtisztítsa a sok pogány szokástól. A reformot Jeruzsálemben kezdi azzal, hogy kidobatja a templomból Bál szobrát valamint az ég csillagainak tiszteletére emelt többi bálványokat. De politikailag is fölvirágoztatja Júdát. Sajnos, neki is fejébe szállt végül a dicsőség; meggondolatlanságában szembehelyezkedik az Asszíria ellen vonuló fáraó csapataival, pedig ez nem akar háborút vele. A csata Megid- dónál zajlott le és Józsiás vereségével végződött. A királyt halva vitték Jeruzsálembe.

Az események gyorsan váltják egymást. Keleten új ellenség jelenik meg: az újjáéledt Babilónia! Asszíria is kénytelen meghódolni II. Nabukodonozor győzelmes seregeinek. Két évtized se telik bele s Nabukodonozor hadai ott strázsálnak Jeruzsálem falai alatt. Hiába Jeremiás kérése és fenyegetése: ne húzzanak ujjat Babilóniával! Bízzanak Istenben. Többet használ most a bizalom, mint Egyiptom ál- nok ígéretei. Senki se hallgat rá. Es amikor tovább szítja a próféta a hangulatot a háború ellen, egy piszkos, sáros gödörbe vetik őt. A király is csak titokban mer érintkezni a különben nagytekintélyű prófétával. Jeremiás föltárja neki a jövőt; ha nem kémek békét Babilónia királyától, nincs remény számukra. Az ellenpárt azonban vakon bízik Egyiptom segítségében. S csakugyan: a babilóniaiak váratlanul elhagyják a várost! Az ostromnak vége! Az ellenség elvonult Jeruzsálem alól!

Mi történt? Megérkeztek a fáraó segédcsapatai. Az emberekkel nem lehet bírni. Csak Jeremiás arca komor: a babilóniai sereg visz- sza fog térni! Úgy is lett. Most már azok se hittek a szabadulásban, akik eddig még reménykedtek.

És 586-ban Kr. e. tizennyolchónapos ostrom után elesett Jeruzsálem, amint azt Isten szolgája, Jeremiás próféta előre megjövendölte. .. Az ostrom utolsó hónapjainak borzalmai fölülmúlnak minden képzeletet. Kétségbeesett ellenállás, a háborúspárt rémuralma valóságos pokollá tették a körülzártak életét. Ráadásul még éhség és rettenetes járványok fogyasztották a testileg-lelkileg összetört nép életerejét. A "Jeremiás siralmai"-naknevezett örökszép énekekmég mais éreztetik Jeruzsálem utolsó napjainak borzalmait. A szenvedéstől és éhségtől eltorzult arcú emberek szerencsésnek tartották azokat, akiket az ellenség kardja Ölt meg, s voltak asszonyok, akik végső kétségbeesésükben tulajdon gyermeküket sütötték meg, hogy éhségüket csillapítsák. (2. 20., 4.10.)